Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
A Zeneakadémián ünnepli 63. születésnapját a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Dátum: 2025. március 17., hétfő, 9:06
Koncerttel ünnepli megalakulásának 63. évfordulóját a Liszt Ferenc Kamarazenekar március 20-án a Zeneakadémia nagytermében - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A közleményben emlékeztettek, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zeneakadémián alakult meg az egyetem fiatal zenészeiből. A zenekar művészeti vezetője, Várdai István csellóművész, aki a közelmúltban Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott, az ünnepi koncerten nemcsak szólistaként, hanem karmesterként is szerepet vállal. "István rendkívül széles látókörű művész, aki rengeteg, a nemzetközi zenei életben fontos helyszínen megfordul, és élményeit, felfedezéseit is +haza hozza+ a zenekarnak. Elsősorban az ő hatását látjuk majd a március 20-ai koncert programjában" - idézték a tájékoztatóban Tfirst Pétert, a zenekar koncertmesterét. A koncert első felében Olli Mustonen 1. nonettje csendül fel, amely dinamikus és szellemes zenei világával méltán tartozik a kortárs komolyzene figyelemre méltó darabjai közé - írták. Ezt követi Mieczysław Weinberg ritkán hallható Cselló-concertinója, amelyet Várdai István szólójával hallhat a közönség. A mű különlegessége, hogy nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szinten is ritkán kerül színpadra - emelték ki a közleményben. Az est második felében Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című ikonikus műve hangzik el. A Liszt Ferenc Kamarazenekar erre az előadásra rendhagyó módon egy másik neves együttest is meghívott, az Anima Musicae Kamarazenekart, így két vonószenekar idézi meg a szerző eredeti elképzelését a tökéletes térbeli elhelyezkedésről. Ez a ritkán hallható, különleges megvalósítás kivételes zenei élményt ígér - áll a tájékoztatásban. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt."
Somerset Maugham
|
|