Plácido Domingo az idei Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fővédnöke
Dátum: 2026. agusztus 17., hétfő, 7:54

Plácido Domingo az idei Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fővédnöke - közölte a Zeneakadémia az MTI-vel.

Mint írták, a 2026-os versenyre 265 érvényes jelentkezés érkezett a világ minden tájáról. A beérkezett videókat a Marton Éva vezette előzsűri - Fried Péter Kossuth-díjas operaénekes, a Zeneakadémia oktatója és Szennai Kálmán karmester - hallgatta meg, majd határozott arról, hogy ki kap meghívást a szeptember elején tartandó élő fordulókba.

Az előzsűri végül 105 fiatal tehetséget választott ki, közülük sokan visszatérők, négyen pedig döntősök voltak a legutóbbi versenyeken. Állampolgárságuk alapján a legtöbb, 29 továbbjutó koreai, a magyar versenyzők heten lesznek.

A rendezvény élő fordulói augusztus 31. és szeptember 6. között zajlanak; az elődöntő, a középdöntő és a döntő a Zeneakadémián, míg a gála az Operaházban és online tekinthető meg.

A helyezéseken kívül számos különdíj, köztük fellépési lehetőségek is gazdára találnak majd. Az elődöntőkben a hagyomány szerint egy Liszt-dalt is elő kell majd adniuk a versenyzőknek, a döntőben és a gálán pedig a Magyar Állami Operaház zenekarának kíséretével, Szennai Kálmán vezényletével lépnek pódiumra.

A nemzetközi zsűri elnöke Marton Éva, tagja Miguel Lerín spanyol művészeti menedzser; Peter Mario Katona, a londoni Királyi Operaház casting direktora; Anatoli Goussev ukrajnai születésű, Olaszországban élő és dolgozó tenor, énekmester; Vittorio Terranova olasz tenor; Dmitrij Vdovin, a Bolsoj Színház ifjúsági operaprogramjának igazgatója; Meláth Andrea mezzoszoprán, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője; valamint Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Új tagként csatlakozik a zsűrihez Deniz Uzun török-német mezzoszoprán, a 2021-es, negyedik megmérettetés Marton Éva-különdíjasa.

A Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt 2014 óta kétévente szervezi meg a Zeneakadémia, az esemény 2019 óta a Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségének (WFIMC, World Federation of International Music Competitions) tagja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
Aforizmák
„ Az ember addig marad fiatal, amíg nem irigyli a fiatalokat."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ