
Hírek
A kitűnõ tunéziai származású oud-játékos és énekes az április eleji Jazz Odüsszeia - Zenei vándorlás fesztivál keretében tartotta volna budapesti koncertjét, az azonban az árvíz miatt elmaradt. Most Dhafer Youssef bepótolja a meghiúsult fellépést, hogy megmutassa, milyen is a hagyományos arab zene, a dzsessz és az elektronika professzionális ötvözete.

Hírek
Keveházi Gábor, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója lemondásra szólította fel Hegyi Árpád Jutocsát, a dalszínház fõigazgatóját, mivel szerinte hozzá nem értõ módon csökkentette a bemutatók és balettek számát– errõl szóló pénteki levelét a balettigazgató elküldte a miniszterelnöknek és az Országgyûlés elnökének is.

Hírek
Május 13-án a budapesti Gödör Klubban mutatják be produkcióikat a ROOTS&ROUTES nemzetközi tehetségkutató hazai képzésében részt vett fiatalok. Az ingyenes Gála sztárvendégei a Trottel és a Korai Öröm lesznek.

Hírek
Május 5-én, pénteken indul Franciaországból Eric Clapton várva várt európai turnéja. A Back Home Tour több mint harminc európai színhelyet érintve július 18-án ér Budapestre, és augusztus 3-án Moszkvában zárul a koncertsorozat első szakaszát.

Hírek
Május 17-én szerdán 19-órakor Cseh Tamás: Válogatott dalok címmel koncertet ad a Dél-budai Kulturális és Szabadidőközpontban.

Hírek
Tuck és Patti, azaz William Andress és Patricia Catchard különleges hangzású duója több mint negyedszázada adja elő finom dzsesszből, érzékeny soulból és felemelő bluesból építkező számait. 2003-ban már óriási sikerrel léptek fel az A38 Hajón. Itt az ideje a visszatérésnek - annál is inkább, mert azóta új lemezük jelent meg.
Hírek
Magyarországra jön Morissey, a brit alternatív rockzene legendája: július 5-én este a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadán ad koncertet.
Hírek
Nem volt ugyan táblás ház szombaton a Budapesti Kongresszusi Központban, de alighanem bánhatták az üres székek potenciális tulajdonosai, hogy kihagyták ezt az estet.
Hírek
Eddig csak mint énekes, költő, író tette le a névjegyét egyszer s mindenkorra a modern kultúrtörténetben. Bob Dylan most, néhány héttel 65. születésnapja előtt ismét új oldaláról mutatkozik be: lemezlovas lesz egy amerikai műholdas rádióban.

Hírek
Új lemezt készít Kylie Minogue ausztrál popénekesnő, akit súlyos betegsége eddig megakadályozott abban, hogy színpadon szerepeljen, vagy stúdióba vonuljon.

Hírek
A Benkó Dixieland Band jövő szombaton - május 6-án - tartja jazztörténeti sorozatának záró koncertjét a Budapest Kongresszusi Központban.
Hírek
2006. május 5-én pénteken 19-órakor lép föl a Fehéroroszországból érkező Osimira együttes a Szolnoki Galériában.

Hírek
Bár még az árvíz nyomainak eltüntetése folyik Tokaj tõszomszédságában, a rakamazi Tisza-kempingben már készülnek a július 12. és 16. között megrendezendõ fesztiválra, amelyen világsztárok tucatjai lépnek fel.

Hírek
Május 20-án 20-órakor lesz Oláh Kálmán és a Miskolci Szimfonikusok koncertje a Jövő Háza (Millenáris) Teátrumban. Az esten Kovács László vezényel.
Hírek
Május 27-én szombaton 19.30-kor kezdődik Sümegi Eszter szopránáénekesnő és Derek Lee Ragon kontratenor közös koncertje a Zeneakadémián.

Hírek
Május 26-án, pénteken egy igazán izgalmas zenekar, mitöbb: egy igazi könnyűzenei legenda, az ausztrál The Church lép fel a Gödör Klubban a Heaven Street Seven társaságában. A zenekart leginkább a '80-as/'90-es évek fordulóján megjelent legsikeresebb lemezei és a Donnie Darko című film zenéje kapcsán ismerhető.
Hírek
Rév Lívia zongoraművész 90. születésnapján ünnepi hangversenyt tartanak a művésznő közreműködésével a Zeneakadémia Nagytermében május 17-én, szerdán 19.30-kor.
Hírek
Rendkívül látványos szuperprodukcióként mutatják be novemberben az Aidát a Papp László Budapest Sportarénában.
Hírek
2006. május 11-én, csütörtökön 11-órakor lesz Márk Tivadar jelmeztervező, Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész, az Operaház örökös tagja és Mesterművésze emléktáblájának felavatása.

Hírek
A jazz és a világzene rajongói újra ünnepelhetnek május 10-én a Budapesti Kongresszusi Központban: ismét hazánkba látogat Jan Garbarek, a legendás norvég szaxofonos és zenekarában igazi sztárvendéget hozott: Trilok Gurtu indiai ütőst, a műfaj egyik legnagyobbját.

Hírek
2006. július 20-án lép föl Matt Bianco a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Hírek
A cseh származású, Svédországban élő Jaroslav Sonsky hegedűművész és az egyik legismertebb brazil zongoraművész, Patrícia Bretas 2001-óta játszik együtt. Május 5-én 19-órakor Brahms, Smetana, Grieg, Stravinsky művei mellett újdonságra is vállalkoznak: Oldrich F. Korte sikeres kortárs cseh komponista Filozofikus párbeszédek című darabját az Óbudai Társaskörben mutatják be először.

Hírek
A The Plastic People of the Universe a legismertebb, sőt túlzás nélkül kultikus cseh undergound zenekar. 1968-ban alakult, indulásakor a The Velvet Underground és Frank Zappa zenéje hatott rá a legnagyobb mértékben. Vezető egyénisége és zenei stílusának formálója a cseh undergroud legendás alakja, Milan „Mejla” Hlavsa volt.
Hírek
Tizennyolc európai klasszikus zenei szaklap, rádió és internetes portál főszerkesztője tartott szakmai konferenciát a héten a Művészetek Palotájában, s a konferencia házigazdája az idén tíz éves Gramofon – Klasszikus és Jazz című magyar szakmai folyóirat volt.



