A hagyományos Demjén-buli
Dátum: 2010. december 23., csütörtök, 13:13
Az év utolsó napjaihoz évek óta szorosan hozzátartoznak a Papp László Budapest Sportaréna nagykoncertjei. Közülük is kiemelkednek a mindenki által Rózsiként emlegetett Demjén Ferenc bulijai. Ebben az évben sem lesz hűtlen rajongóihoz, december 30-án nemcsak híveit, hanem minden pop- és rockkedvelőt vár az előszilveszterre.

Érdeklődésünkre az évtizedek óta ünnepelt énekes, zeneszerző és basszusgitáros elmondta: idei koncertjének apropója a közelmúltban megjelent új lemeze, amelynek címe:  „Így fogadj el igazán” – Hat dalt játszunk el a lemezről – ígérte.            

Valamennyinek egyik szerzője Demjén – a Légy a fényt azonban egyedül jegyzi. A 11 dal további szerzői Závodi Gábor és Menyhárt János (aki a címadó dal zeneszerzője). Závodi Gábor szerint jellegzetes Demjén-album született. Már maga Rózsi is bajban van, amikor arról faggatjuk, hányadik évzáróra is készül a BS-ben.

– Pontosan nem is tudom, talán tizenötödikre vagy tizenhatodikra? 1991-ben kezdtük, majd a régi Sportcsarnok leégése után néhány koncert kimaradt – mondja. 

– Melyik volt a legemlékezetesebb közülük?  

– Két bulit is említenék, az ötvenedik és a hatvanadik születésnapit, akkor sok meglepetésben volt részem kollégáimtól és barátaimtól – emlékezik.  

– A hat új dalon kívül mire számíthatunk még? Esetleg pályakörképet kapunk?

– Az új dalok bemutatása mellett természetesen játszunk a régebbi repertoárból is. Teljes pályakörképre az időhiány miatt nem vállalkozhatunk – magyarázza..

– Milyen hosszú lesz a koncert, hány szám hangzik el?

– Körülbelül két- két és fél órát zenélünk. Harmincöt-harminchat dalt fogunk játszani. Tekintettel kell lennünk az utolsó metró indulására is. (Rózsinak van miből válogatni, dalainak száma több száz.)     

– Készül valami meglepetésre?

– Ha lenne is meglepetés, akkor sem árulnám el a poént – mondja  nevetve. – Az lenne a jó meglepetés, ha mindenki ott lenne, mint tavaly – teszi hozzá.

– Kik lesznek a zenészek? Várható-e vendégénekes, vendégzenész fellépése?

– Vendégek nem lesznek az idén, mivel sok dalt kell viszonylag rövid idő alatt eljátszanunk. (Az utóbbi években sem voltak vendégzenészek a koncertjein). Nagyon sok koncert lesz az ünnepek alatt, s nyilván mindenki a sajátjára készül. December 30-án Závodi Gábor és Vass Attila lesz a billentyűs, Menyhárt János és Kovács Barna gitározik, Solti János és Vincze Tamás lesz az ütős. Lesz vokál is Bársony Attilával és Demeter Györggyel – foglalja össze a fellépőket. (Valamennyiükkel évek óta együtt dolgozik, Závodi és Menyhárt régóta szerzőtársa.)  

– Az évzáró koncert még előttünk van. Mégis, milyennek látja a most elmúló évet?

– Minden szempontból sikeres, igen jó évet zárunk. Nagyon sok koncertünk volt, tavalyi CD-nk (A lelkünk most is vágtat) aranylemez lett. Két elismerést is átvehettem ebben az évben. (Magyar Köztársasági Érdemrend  Középkeresztjével és Budapest Főváros Díszpolgára címmel tüntették ki.)

Demjén Ferenc a terveiről nem kívánt beszélni. „Egyelőre még teljesíteni kell” – fogalmazott végezetül.

Demjén Ferenc sok évtizedes pályafutása során, szólóéveiben húsz lemezt készített, számtalan koncertet adott. Korábban a V’Motorock, a Bergendy, a  Sakk-Matt, a Tűzkerék a Meteor, a Liversing, a Dogs és a Számum együttes énekese, basszusgitárosa, zeneszerzője és szövegírója volt.

Kovács Miklós

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ