Medveczky Ádám születésnapja
Hetven év, hetven opera
Dátum: 2011. július 14., csütörtök, 10:20
Képek. A legrégibb a szilveszteri Himnusz a képernyőn, az üstdobot egy szenvedélyes fiatalember püföli; évekig nézte az ország a felvételt, amelyen még Ferencsik János vezényelt. Aztán 1974, ugyancsak a televízióban, az első nemzetközi karmesterverseny, Kobajasi Ken-Icsiro (Kobayashi Ken-Ichiro) mögött a második helyen végez. Évtizedekkel később: a Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia között sietős léptekkel vonszol egy hatalmas aktatáskát egy őszbe csavarodó hajú férfi. 2011. július eleje: operavizsga az Ódry Színpadon, világos öltönyben, fehér hajjal és derűs arccal jön az idén 70 éves Medveczky Ádám.

– Látom, jókora sportszatyorrá változott a súlyos bőrtáska.

– Jelzi, hogy a nyári szünetben is szép munkáim vannak, ám kicsit szellősebb a programom, és kicsit könnyedebb, mint év közben. Ezekben a napokban egy hanglemezfelvétel kellős közepén tartunk, Gluck valamennyi szoprán áriáját énekli Sümegi Eszter – ezt rögzítjük. A híres füredi Anna-bál előestjén vezénylek, azután a Nemzeti Filharmonikusok hagyományos martonvásári Beethoven-sorozatában, majd egy Szent István-napi koncert jön Gödöllőn. Ennyi épp elég, nem kell minden óra, minden percével elszámolni, bőven jut idő felkészülni.

– Lezajlottak a zeneakadémiai felvételik...

– A lemez miatt nem lehettem jelen az operaszak felvételijén, de ott leszek a karmesterképzőn, és jelen voltam egy nagyon fontos felvételin vizsgán, a korrepetitori szakon. Sajnos a zongoraszak része lévén a két stúdiumra együtt vehettünk föl tíz növendéket, pedig igen színvonalas mezőnyből választhattunk, többen kitűnő készséget mutattak a betanítás és a kísérés iránt.

– Hogy a korrepetitorság milyen fontos –  bár manapság kevéssé becsült szakma –, azt, ahogy mondják, von haus aus tudja: édesanyja, Érsek Mária az operaház erőssége volt e területen.

– Az operának mint intézménynek akár egy gyönyörű Rolls-Royce kocsinak a csillogó karosszériája mögött zümmög a motorja, amely nem látható, de nélküle képtelen lenne megmozdulni. Az ügyelő, súgó, színpadmester, karigazgató és korrepetitor munkája sem látható, de meghatározza az előadás minőségét. A korrepetitor átveszi az énekesekkel a darabot, zongorázik a hangpróbákon, a szobapróbákon a karmester kezére kell játszania, és a zenekari próbák előtt helyettesíti a zenekart. Szomorú, amit mondott a megbecsülés hiányáról, én is nagyon komoly jelét láttam ennek már 3-4 évvel ezelőtt. Az operaházban is elterjedt az a nézet, hogy a korrepetitorok fölöslegesek, maximum négyet kellene megtartani, merthogy a Nyugaton is az a divat, hogy a szólisták maguk tanulják meg a szerepüket, és teljes tudással jönnek a színházba. Ezt több szempontból sem osztom. Egyrészt az úgynevezett nyugati énekesek gázsijából telik magánkorrepetitorra, másrészt például a müncheni operaházban a betanítás vezetője mellett hat korrepetitor dolgozik. Harmadrészt: nem kell minden Nyugatról átvenni, a Moszkvai Nagyszínházban minden öltözőben áll egy zongora, hogy az énekesnek bármely percben rendelkezésre állhasson egy korrepetitor, arról nem is beszélve, hogy mivel sok produkció megy eredeti nyelven – olaszul, németül, franciául –, ezekhez mindig anyanyelvi betanítót hívnak.

– Az idei operavizsga nem szolgált átütő élménnyel.

– Azt hiszem, van érzékem az énekhanghoz, ám nincs jogom beleszólni az énektechnikai tanításba. Inkább azt nehezményezem, hogy az énektechnika és a színpadi játék élesen szétválik az oktatásban, pedig szerintem szorosan összefügg. Egy igazi operaművésznek az operaszínpadon zenekarral, hibátlan technikával kell énekelni a karmester kezére, és kitűnően játszani, tisztán mondani a szöveget A növendékek igyekeztek jól énekelni, ez kétségtelen. De a történet átalakítása miatt ez nem is sikerülhetett tökéletesen. Britten Szentivánéji álmának és Purcell Tündérkirálynőjének részletei szerepeltek a vizsgán, mindkettőt Shakespeare drámája ihlette. De nála hajszálpontosan meg van komponálva, miként lobban föl a szerelem a két ifjú párban. Szerintem egy olyan szűzies és tartózkodó lány, mint Hermia nem kínálkozhat föl egyik fiúnak sem, mert „lelövi” a következő jelenetek poénját, és megváltoztatja a cselekményt. A nyugat-európai operaházakból indult a darabok teljes átfogalmazása, ami engem rettenetesen felháborít. Átértelmezni lehet. Bár – nem tagadom – konzervatív vagyok, számos olyan adaptációval találkoztam, amely modernizált, de megtartotta a történet fő vonalát, a szereplők viszonyát. Azokat a koncepciókat utasítom el, amelyek szemben állnak a mű lényegével. Katharina Wagner a Lohengrin végét úgy oldotta meg, hogy Elza és Ortrud kvázi barátnőként egymás keblére borul, erről szó sincs a darabban! Ez olyan, mintha –  tegyük fel – nekem nem tetszene egy mozarti melléktéma, ezért kihagynám, és helyette másikat, nekem jobban tetszőt írnék. Üdítő példaként említhetem a Zeffirelli rendezte Traviátát, ami olyan részleteket is mutatott, amelyek nincsenek a darabban, de nem mond ellene a történetnek. Láttam Hoffmann meséit a New York-i Metropolitanből, ami döbbenetesen szuggesztív volt, igaz, ez a mű sok mindent elbír. Emlékszem egy Borisz Godunovra, a Wiener Staatsoperből közvetítették, KGB-ügynökök rohangáltak a színen, Berija és Kaganovics képe függött a falon, de a cselekmény vonala megmaradt - Borisz nem szeretett bele Marinába, és Grigorij sem lett cár. És, hogy személyes példát is felhozzak, nagyszerűnek tartom Korcsmáros György győri Turandotját. A produkciót örömmel vezényeltem, mert döbbenetes erővel működött az elképzelés, Korcsmáros egy modern Ki mit tud?-szerű tévéshow-ba ágyazta a cselekményt. Egyáltalán nem bántott, hogy a három miniszter laptop táskás „celebként” jött-ment a színpadon, mert a lényeg, a főhősök egymáshoz való viszonya érintetlen, hiteles maradt.

– Sosem tagadja konzervatív életszemléletét, elsődleges vonzalmát az olasz operairodalomhoz, mégis több kortárs magyar darabot vezényelt.

– Bemutattam Madarász Iván Utolsó keringőjét, Bozay Attilától a Madách-dráma, Az ember tragédiája alapján készült Öt utolsó színt. Az új magyar operának lényegesen több teret és támogatást kellene kapnia. Tudom, hosszú évek óta bemutatásra vár Balassa Sándor három felvonásos darabja Kodolányi János Földindulás című drámájából. Készen van Dubrovay Lászlónak egy balettzenéje. Nem tudni, miért került le a műsorról Vajda János Karnyónéja, amelyet nagyon kedvelt a közönség, amellett, hogy másik műve, a Mario és a varázsló máig nemzetközi bestseller. A napokban elhunyt Petrovics Emil C,est la guerre-je sem látható, pedig rendkívül nagy szaktudással, izgalmasan megírt opera. Lüzisztratéja inkább oratórium, de érdekes rendezésben, fantáziadús koreográfiával sok örömet szerezhetne a közönségnek. Természetesen nem minden szerző áll egyformán közel hozzám, mégis mindig szívesen és sokat vezényeltem kortárs magyar szimfonikus muzsikát. Akármilyen nehéz alkotással találkoztam is, egyet sem adtam vissza, mert ki játsszon új magyar zenét, ha nem mi? Másoktól nem várhatjuk el.

– Vita borzolja a kedélyeket az emblematikus magyar operákkal, főként a Bánk bánnal kapcsolatban.

– Jó, hogy elkészült a Hunyadi László és Bánk bán kritikai kiadása, bár úgy tudom, egyes zenetörténészek késleltették a megjelenést, mondván, hogy Erkel Ferenc fiai túl sok helyen nyúltak bele apjuk munkájába. Gyula és Sándor szerepe csupán arra korlátozódhatott, hogy a mester odaszólt: „ha már másolod fiam a partitúrát, tedd be a kürtszólamot abba a taktusba is”. Az Erkel-viták kapcsán eszembe jut, Angliában vadul vitatkoztak arról, hogy talán Shakespeare nem is élt, más írta drámáit. Bernard Shaw ismert iróniájával megállapította, hogy Shakespeare műveit valóban egy másik ember írta, akit szintén Shakespeare-nek hívtak. Nagyon helyeslem, hogy ezek az anyagok napvilágot láttak, az „ős”-nek nevezett verziókat kötelességünk megőrizni, sőt olykor a közönségnek is megmutatni. De ki merem mondani: a terjedelem és egy-egy laposabb, kifejezésben színtelenebb jelenet miatt a drámaibb és feszesebb változatot célszerű repertoáron tartani, mert a színházban a drámai hatás nem mellőzhető. A modernizált Bánk bán fölött a XX. század nagy színpadi egyéniségei, Rékai Nándor, Nádasdy Kálmán, Ferencsik János és Komor Vilmos bábáskodtak, ő egyébként megható odaadással ápolta az Erkel-életművet. Mesélik a kollégák, hogy Doráti Antal a Philharmonica Hungariával a kézirat alapján felvett Haydn-szimfóniákat, ahogy Haydn leírta. Akik hallották a felvételt, mondják, hatástalan az előadás. Azt hiszem, azok az interpretációs hagyományok, amelyek az elmúlt évtizedekben kialakultak, helyesek és követhetők.

– Kiktől tanult a legtöbbet?

– Rengeteget dolgoztam Ferencsik Jánossal, 10 évig timpanistaként az Állami Hangversenyzenekarban, azután a Magyar Állami Operaházban rendpróbákon zongoráztam neki, Strauss Rózsalovagját, Händel Rodelindáját. Nehéz volt, de nem vallottam szégyent. Sokat köszönhetek Kórodi Andrásnak, aki tanárom is volt. A ház vezetői, Lukács Miklós igazgató és Mikó András főrendező bíztak bennem, elhalmoztak feladattal, évente három új darabot kaptam. Mivel az olasz iskolát szeretem a legjobban, Lamberto Gardellit és Giuseppe Patanét kell említenem. Rendkívül precíz, ugyanakkor sodró erejű mediterrán lelkek voltak. Gardelli számára fontos volt, hogy minden „pontosz” legyen, de a kifejezés se vesszen el. Patané egy kicsit szabadabban kezelte a műveket, csupa napfénytől ragyogó produkciót hozott létre, persze ő is szólt, ha valami nem tetszett. Patané után vezényeltem a Simon Boccanegrát, Gardelli után a Rigolettót, a Normát, a Giocondát, A lángot. A mérhetetlen nagyságú irodalomból eddig két fontos mű maradt ki: Verdi Don Carlosa és Mozart Don Giovannija. Az utóbbi azért is érdekes, mert a Zeneakadémián elsőben mindenkinek –  függetlenül attól, hogy milyen a hangja –  meg kell tanulnia egy Mozart-szerepet, hiszen az ő muzsikája „alap kenyér”, ebből következően a Giovannit sokat tanítottam. Most, a következő évadban „utolér”: megkaptam a mű másodpremierjét, ez lesz a hetvenedik opera a repertoáromon. Gyerekkorom nagy kedvence a Trisztán és Izolda volt, szinte mindegyik Wagner-zenedrámát vezényeltem, egyedül a Parsifalhoz féltem hozzányúlni, pedig nagyon a lelkemből szól, torokszorító érzés fog el, ha a részleteit hallom. Bach Máté-passióját és h-moll miséjét is csak 50 éves korom után mertem dirigálni.

– Az arca ugyanazt az ifjonti derűt sugározza, mint a karmesterverseny idején.

– Jól érzem magam az életben. Ha visszagondolok, irigylésre méltó ember vagyok - botlások, szakmai meg emberi hullámvölgyek, helytelen cselekedetek, mulasztások ellenére. Fiatalok vesznek körül: öt gyermek, nyolc unoka, talán ez is segít, hogy szellemileg friss és éber maradjak. Káros szenvedélyem nincs. Talán egy: mind jobban szeretek aludni, elvégre tengernyi alvásadósságom gyűlt össze. Tizennyolc évesen elhatároztam, nekem elég napi 6 óra. De a gyakori utazások miatt bizony volt, hogy fél 4-kor keltem, mentem tanítani, este próba vagy előadás, lefekvés éjfél után, másnap ugyanígy, elölről… Nem vágytam világkarrierre, tudtam, hogy nekem is vannak korlátaim, de amit elértem, annak mind örültem. Nagyon szeretek tanítani. Félelem nélkül készülök fel minden felkérésre, sok vesztenivalóm már nincs. Gyakran jut eszembe, amit Ferenczi György zongoratanárom idézett Liszttől: „Egy művész ne úgy álljon a zenekar és a közönség elé, mint egy elítélt a bírái elé, hanem mint egy pap a gyülekezet elé.” Nem mondhatom, hogy Krőzusként élünk, de normális körülmények között. Ha valamit mégis kívánhatnék a születésnapomon egy jó tündértől: adjon a kultúrának több pénzt.

Albert Mária (MTI-Press)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ