Első "zongoraleckéit" testvérétől kapta, de leginkább autodidakta volt, és a zeneelemzés terén különleges tehetséggel bírt. A rövid ideig Vándor, majd Vándor-Weiner nevet használó ifjú 16 éves korában kezdte meg zeneszerzői tanulmányait a Zeneakadémián. Még nem végzett, amikor már több pályázatot nyert. Megkapta a magyaros tárogató-cimbalom műre kiírt Schunda-díjat, valamint kórusműveiért két alkalommal is az egyházzenei Haynald-díjat (jóllehet a későbbiekben nem írt énekhangra).

Korai zenekari művei a romantika hatását tükrözték, emellett zenei humor jellemezte őket. A 21 éves korában írt Szerenádot bérleti hangversenyen adták elő - a kritika csodagyerekként, Mendelssohn, Schumann, Brahms és Saint Sae:ns méltó utódjaként ünnepelte. Az akkor még zenekritikusként működő Kálmán Imre az egyik legtehetségesebb fiatal zeneszerzőnek nevezte, Csáth Géza pedig azt jósolta, hogy Weiner révén köszönt majd be új reneszánsz a magyar zenetörténetbe.

A Bartók Béla és Kodály Zoltán kortársaként indult Weiner egy évig a Vígopera korrepetitora volt, 1908-ban a Ferenc József jubileumi pályadíj nyerteseként külföldi tanulmányutat tett. 23 évesen felkérték a Zeneakadémia zeneelméleti tanárának, néhány évvel később a zeneszerzés, majd a kamarazene tanszék professzora lett. 1922-ben II. vonósnégyesével elsőnek nyerte el az amerikai Coolidge-díjat.

Mintegy negyven zeneművet komponált, ő maga a Vörösmarty Csongor és Tündéjének felújított változatához írt kísérőzenét tartotta kedvencének. Zenekari művei közül legismertebb öt divertimentója (az első része a Rókatánc, amelyet többféle átiratban önállóan is játszanak), a Concertino zongorára és zenekarra, valamint a Toldi című szimfonikus költemény. A harmincas évektől műveiben a népies hangvétel jelent meg, elsősorban divertimentóiban és zongoraműveiben. Írt kamarazenét, zenekari átiratokat készített Bach, Liszt és Schubert műveiből.

Weiner a múlt századi zene konzervatív ágának volt a képviselője, aki a dallam és harmónia fontosságát hangsúlyozta. Az új zenei tartalmakat a régi mesterek építkezési hagyományaival egyesítette, választékos ízlésű és biztos kezű művész volt. Elutasította a Schönberg féle dodekafóniát, kamarazenei óráin még Bartók művei közül sem volt hajlandó az I. vonósnégyesnél későbbi darabot tanítani.

Kiváló zenepedagógus volt, az ő érdeme, hogy a Zeneakadémián főtárgy lett a kamarazene, az intézmény egyik termét róla nevezték el. Ő alakította meg az első magyar fúvósötöst, később az első hazai karmester nélküli zenekart. Tanítványa volt többek közt Doráti Antal, Solti György, Kurtág György. Több összhangzattani művet is jegyzett, az elsőt még 23 évesen írta.

1949-ben nyugdíjba vonult, de nyugalmazott professzorként 1957-ig tovább oktatott a Zeneakadémián, és haláláig adott magánórákat otthonában.

Weiner Leónak a zene volt az élete. Arra a kérdésre, hogy mit kíván a zenéjével kifejezni, az volt a válasza: mindent, ami szép. Munkásságát kétszer ismerték el Kossuth-díjjal (1950, 1960), 1953-ban megkapta a kiváló művész címet.

1960. szeptember 13-án halt meg Budapesten.

(MTI)