Szó szerint egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára hajlamos fiú hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az elsõ szavakat is. Tízéves korában meghallgatta õt a híres hegedűművész Joachim József, aki ettõl kezdve személyesen felügyelte zenei képzését. Rubinstein 1900-tól Berlinben tanult, három év múlva már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel - a koncertrõl írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát. 1904-ben Párizsba utazott, ahol megismerkedett Ravellel, Dukas-val és a szerzõ jelenlétében játszotta el Saint-Sae:ns második zongoraversenyét. A fiatal virtuóz 1906-ban mutatkozott be Amerikában, de - ekkor még - hűvös fogadtatásra talált.

Párizsba visszatérve négy évig kerülte a nyilvánosságot, eközben volt koldusszegény és a társaság kedvence is, miközben rendületlenül gyakorolt. Az elsõ világháború kitörése Londonban érte, itteni 1912-es bemutatkozásán Pablo Casals kísérte. A következõ évek során Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott. Ez az idõszak fordulópontot jelentett életében: a közönség rajongott érte, õ pedig közönségéért - olyannyira, hogy megtanult spanyolul és spanyol szerzõk műveit kezdte játszani. Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást tett egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy az neki ajánlotta zongoraversenyét (bár Rubinstein vitatta a kompozíció mûűfaji meghatározását.)

Rubinstein anyagilag és művészileg megerõsödve tért vissza az európai pódiumokra, s barátai, Picasso és Cocteau oldalán belevetette magát a párizsi társasági élet forgatagába. 1932-ben megnõsült, egy híres lengyel karmester nála húsz évvel fiatalabb lányát vette el. A házasság révébe evezve lecsillapodott, elsõ gyermekének megszületése után vidékre költözött és napi tizenkét-tizenhat órát is gyakorolt.

Három évtized után 1937-ben, immár művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, s immár zseniként ünnepelték. Chopin-elõadását nem csak a félelmetes technikájú művészt, hanem a zeneszerzõ alkotásainak forradalmian új értelmezését is ünnepelték a kritikusok. Rubinstein a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, Los Angelesben telepedett le és megpróbálta családját is kimenekíteni. Ezzel azonban elkésett, szinte teljes lodzi családja a holokauszt áldozatául esett. Rubinstein, aki 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, a második világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, elõadásaival pedig Izraelt támogatta, a zsidó államban 1974 óta rendezik meg a nevét viselõ zongoraversenyt.

Rubinstein kiváló partner volt a kamarazenében is, a legnagyobb hegedűsökkel, vonósnégyesekkel játszott együtt. Romantikus zongoristaként lett ismert, saját bevallása szerint is szívbõl játszott, az érzelmeket akarta kifejezni. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, a kiadás ma is alapműnek számít. Õ népszerűsítette elsõként a spanyol és dél-amerikai, továbbá a maguk korában „modernnek" tartott, mára klasszikussá szelídült francia komponisták (Debussy, Degas) szerzeményeit. Rendkívüli emlékezetérõl csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, szinte egész repertoárját fejbõl tudta. Emlékiratai szerint egyszer Franck Szimfonikus variációk című művét a koncertre tartva, vonaton tanulta meg, zongorán csak a fellépésen játszotta elõször.

Az egész életét a pódiumon töltõ Rubinstein romló egészsége dacára csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstõl, teljesen megvakulva is világszerte oktatott, elõadásokat tartott. Önéletrajzát nyolcvanhárom évesen fejezte be, hat évvel késõbb egy fiatalabb nõ kedvéért elhagyta feleségét. Egész élete során nõcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje a „nõk, bor és zene" volt, saját bevallása szerint 80 százalék nõ, 20 százalék bor és zene megoszlásban.

Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett Jeruzsálemhez közeli erdõben temették el. Hosszú élete során számtalan kitüntetést kapott, egyebek között viselhette a Becsületrendet és a legmagasabb amerikai polgári kitüntetés, a Szabadság-érdemrend tulajdonosa volt.

(MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)