1923. december 2-án született Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz néven New Yorkban, görög bevándorló apja a könnyebbség kedvéért vette fel a Callas nevet. Szülei válása után, 1937-ben anyjával Görögországba költözött, ahol 1940-ben debütált az athéni operaházban. 1945-ben kért meghallgatást a Metropolitan igazgatójától, akin szerződtette volna, ám amikor a fiatal reménység nem vállalta a Pillangókisasszony és a Fidelio angol nyelvű előadását (inkább az Aidát és a Toscát akarta volna olaszul), összetépte a papírt.

Callas pincérkedett, gyermekekre vigyázott, mígnem Veronában Ponchielli Giocondájának címszerepe meghozta számára a várva várt sikert. Az új csillag színészileg is képezte magát a neorealista rendező Luchino Viscontinál, aki a legnagyobb tragikának nevezte. Magánéletének örvendetes fordulataként megismerkedett egy nála 30 évvel idősebb téglagyárossal, aki férje és impresszáriója lett. Sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait, megesett, hogy egy hónap alatt énekelte el a torokpróbáló Normát, Aidát, Toscát. A Metropolitan operában 1956 októberében lépett először színpadra Normaként.

Alig két évtizednyi pályafutása során 529 előadáson 36 szerepet alakított, s húsz teljes operafelvételt készített. Három oktávnyi hangja a felső E-től az alsó F-ig terjedt, így a koloratúrszoprántól a drámai szopránig mindenre alkalmas volt. Ő próbálta először színészi játékkal megreformálni az olasz operát, rendezte egyebek között Visconti és Franco Zeffirelli is, Pasolinivel 1969-ben forgatta a Médeát. Legszívesebben olyan érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért, vígoperát csak kettőt vállalt (A sevillai borbély és A török Itáliában című Rossini-műveket). 2002-ben a francia Fanny Ardant főszereplésével film készült róla Mindörökké Callas címmel, amely a sebezhető embert mutatta be életének válsághelyzetében, amikor hangja már nem engedelmeskedik neki.

Callas egészsége az ötvenes évek végére megrendült, sokak szerint túlzásba vitt fogyókúrái miatt. Talán legemlékezetesebb (szakmai) botránya 1958. január 2-án történt, amikor a Norma második felvonását már nem vállalta, s a hátsó kijáraton menekült el a szidalmak elől - igaz, hangja ekkor a szilveszteri pezsgős mulatozás miatt ment el. 1959-től magánélete okán is a bulvárlapok címoldalain szerepelt: elvált férjétől s szenvedélyes viszonyt kezdett Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnással, aki végül Jackie Kennedy miatt hagyta el. 1959-től jobbára csak koncerteket vállalt, operaszínpadra 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára, a nyilvánosság előtt pedig 1974 októberében énekelt Szapporóban. Fizikai és idegállapotának romlása miatt gyógyszerekhez nyúlt, 1970-ben túladagolás miatt kórházba került, bár már ekkor sokan öngyilkossági kísérletre gyanakodtak.

Maria Callas 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, hivatalosan szívroham következtében, bár sokan öngyilkosságról beszéltek. Hamvait két évvel később szórták a görög tengerbe. Az opera koronázatlan királynőjéről 1994-ben Milánóban, 1997-ben Párizsban neveztek el teret, életéről Mesterkurzus címmel Terence McNally írt színdarabot. Hét éve több személyes tárgyát árverezték el, köztük jellegzetes, pikkelyes hatású bakelitkeretű szemüvegét (a rövidlátó, de hiú díva színpadon nem hordott szemüveget, így partnereit körvonalakként, a karmestert viszont egyáltalán nem látta) és Pasolini róla festett arcképét. Kalapács alá került kabalája, a Szent Családot ábrázoló XVIII. századi festmény is - ez fellépésein mindig vele volt, s ha netán megfeledkezett róla, magánrepülőjét küldte érte.

(MTI-Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)