Színházi Világnap
Dátum: 2006. március 27., hétfő, 8:02
Ma van a színházi világnap, amelyet szakmai és rendhagyó programokkal ünnepelnek országszerte; az előadások előtt ezen az estén a magyarországi teátrumokban is hagyományosan felolvassák az év ünnepi üzenetét.

Miután a hétfői nap egyes színházakban szünnap, néhol már korábban elhangzott a köszöntő, amelyet az idén Víctor Hugo Rascón Banda mexikói drámaíró fogalmazott meg, Reménysugár címmel. Üzenetét a Magyar Televízióban ma este a Radnóti Színház igazgatója, Bálint András olvassa fel.

A színházi világnapot, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlésének határozata alapján, 1962 óta tartják annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ A műsorpolitika a színház erkölcse."
Kornis Mihály
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ