Monodráma Fesztivál Egerben
Dátum: 2010. március 25., csütörtök, 8:11
A Színházi Világnapon, március 27-én kezdődik az ötödik Nemzetközi Monodráma Fesztivál a Gárdonyi Géza Színházban. Idén 20 előadást, köztük cseh és szlovák produkciót is láthat a közönség március 31-ig, olyan szereplőkkel, mint Csákányi Eszter, Eszenyi Enikő, Kern András. Esténként pedig Bornai Tibor, Darvas Ferenc, Falusi Mariann, az egri Herczeg Flóra és Szalóki Ági zenél a színház Monomusic-színpadán.

- A monodráma őszinte műfaj. Kiáll a színész a színpadra és egy pillanat alatt kiderül róla, hogy magára tudja-e irányítani a figyelmet. Nem csak az köti le a nézőt amit mond, hanem ahogy mondja, a létezése, a gondolkodása, az a képesség, ahogy berendezi maga körül a teret és így teljes értékű színpadi estét szerez a közönségnek.

Ötödik alkalommal rendezünk monodráma fesztivált Egerben. Minden második évben tartjuk ezt a rendezvényt, mert azt tapasztaljuk, hogy két év kell ahhoz, hogy az országban létrejöjjön olyan kínálat, amiből a válogatás után kellően magas színvonalú eseménysorozatot tudunk szervezni. Az Egri Tavaszi Fesztivál keretében zajló, a színházi világnapon, március 27-én kezdődő, és utána öt napig tartó előadássorozatnak már rajongó tábora alakult ki. Van, aki az előadások nyolcvan százalékát végignézi, szinte beköltözik a színházba. Az ilyen, több előadást is megnéző látogatóink miatt hoztunk létre bérletet, előadás-csoportokkal, hogy még inkább erősítsük ezt a kötődést a színházhoz, színházunkhoz – ajánlja a programsorozatot Csizmadia Tibor, a színház igazgatója.

 

 

 

pcs

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ