Ahogy a kleinezeitung is írja „a zsűrit az előadás „friss szelleme” győzte meg, amely „életre keltette Handke szerzői utasításait”. Egy másik német szaklap az előadás kapcsán a történetmesélés fontosságát emelte ki: míg sok alkotó mára elszakadt ennek igényétől, addig Bodó Viktor rendezése mikro-történeteken keresztül mutat be egy világot.

A színpadon ugyanis filmstúdiószerűen dobozok sorakoznak, amelyeknek az egyik fala ki van vágva. Egy város lehetséges helyszínei. Itt találkoznak össze a történet szereplői, sorsuk - egy baleset köré szerveződve - itt kereszteződik. A közönség egy kétórás élő-némafilmet nézhet végig: a színpadon a film készülésének módját látja, ezzel egy időben egy nagyméretű vásznon pedig már magát az egysnittes filmet.

„A rendező Handke partitúrájából csak az alapharmóniákat veszi ki. Kiegészíti őket, improvizál rájuk, az egészet újra összeépíti egy rendkívül költői városi szimfóniává. Ezen az estén a műszak is erőteljesen részt vesz a varázslásban. Ironikusan megmutatja a trükkjeit, ami tovább fokozza az illúzióval való játékot, amelyet a közönség viharos tapssal jutalmaz.”