Tarolt a ReActor Színház
Dátum: 2006. május 1., hétfő, 13:51
A budapesti ReActor Színház Molnár Ferenc: Liliom című darabjának előadásával a legeredményesebb teátrum lett a hétvégén Pécsett rendezett VI. országos Egyetemi Színjátszó Fesztiválon.

A ReActor Színház és a Liliom az esemény hétfői díjkiosztóján öt elismerést kapott: a zsűri Varjú Nándort rendezői munkájáért, Bernáth Csabát, Németh Bálintot és Tóth Orsolyát kimagasló színészi alakításáért, Ignácz Ádám zeneszerzőt pedig a darabban való zenei közreműködéséért jutalmazta.

A bíráló bizottság döntése alapján a Szegedi Egyetemi Színház Hubay Miklós-Vas István-Ránki György Egy szerelem három éjszakája című művének előadásával két díjat vihetett haza. A darabban Bálintot és Júliát megformáló Bánfalvy Tamás és Csorba Kata a legjobb szerelmespárnak járó elismerést, az előadás zenekara pedig a zenei díjat kapta.

A szlovákiai Nyitráról érkezett NYEKK szintén két díjban részesült. Tóth Gábor a Vámos Miklós könyvéből írt, Anya csak egy van című darab szövegének tragikomikus megfogalmazásaiért, Darabos Magdolna pedig az anya megformálásáért kapott elismerést.

A zsűri a budapesti Radikális Szabadidő Színház társulatát is kitüntette A szerelem írásjegyei című darabjának látványelemeiért, továbbá a szintén fővárosi Kilogalo Színpadot a Samuel Beckett a Játszma vége című darabjában mutatott „színházi útkereséséért".

Elismerést kapott Tóth András Ernő, a pécsi Janus Egyetemi Színház Vágó Márta, József Attiláról szóló könyvéből készült „Ez a mi munkánk.." című darab összeállításáért, rendezéséért.

Mikuli János főszervező, a tizenegy egyetemi teátrum részvételével megtartott négynapos fesztivált értékelve azt mondta: a felsőoktatási intézmények támogatásával működő amatőr társulatok bemutatkozása jól sikerült, a közönség sok izgalmas, jó produkciót és kiváló színészi alakításokat láthatott.

Hozzátette, hogy ezen társulatok az elmúlt években komoly fejlődésen mentek keresztül, amelyet az is mutat, hogy a résztvevők között az előadások színvonalát tekintve már nincs nagy különbség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„Ha kacagok a földi dolgokon, azért van, hogy ne sírjak."
George Gordon Byron
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ