Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XVII. Fesztiválja – I. COMET Fesztivál
Dátum: 2005. november 22., kedd, 12:38
2005-ben ezen a néven rendezi meg a Bárka Színház a hat évvel ezelőtt Gödöllőtől „örökölt” Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválját. A névváltoztatás oka az, hogy idén nemzetközivé bővül a program: a négy hazai színház mellett hat külföldi társulat (ebből négy idegen nyelvű) lép fel. A válogatás nagyobbik része a májusban megalakult nemzetközi színházi szervezet, a COMET (Közép- és Kelet-Európai Színházak Szövetsége) tagszínházait mutatja be.

A fesztivál keretében lép fel november 26-án (szombaton) a Bárka Színházban a ©vandovo Divadlo színház Prágából.

Az Inishmore-i hadnagy
Martin McDonagh, a kortárs ír drámairodalom legfiatalabb sztárjának Magyarországon is játszott „vérbeli komédiája“.

Egy tizenéves anarchista lány és egy ifjú terrorista végzetes szerelme a fiú különös körülmények között elpusztult/eltűnt imádott macskája miatt bontakozik ki. Kötödésük egymáshoz és négylábú kedvenceikhez még politikai céljaiknál is erősebbnek látszik.

Daniel Hrbek rendezése a darab groteszk vonásait hangsúlyozza: az általános emberi butaságot, érzéketlenséget és kegyetlenséget neveti ki.


A ©vandovo Divadlo a COMET alapító tagja.

www.barka.hu

                 A FESZTIVÁL PROGRAMJA             

Bárka Színház, 1082 Budapest, Üllői út 82

November 25.
(péntek)18 óra        Kávézó                

Fesztiválnyitás, köszöntő
– Csányi János, a COMET elnöke

Kiállításmegnyitó
– Révész Róbert fotógráfiái, közreműködik: Ágoston Béla, Révész Róbert)

19 óra   
Stúdió                  

M, VAGY MÉGSEM (Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház), R.:
Bodó Viktor

21.30   Vívóterem
          

M. Maeterlinck:PELLÉAS ÉS MÉLISANDE (Bárka Színház), R.: Balázs Zoltán

November 26. (szombat) 19 óra   Vívóterem
           

Martin McDonagh: AZ INISHMORE-I HADNAGY (©vandovo Divadlo, Prága), R.:
Daniel Hrbek

21.30   Stúdió     
      

Nyikolaj Koljada: MESE A HALOTT CÁRKISASSZONYRÓL (Jókai Színház, Komárom), R.:
Czajlik József

November 27. (vasárnap) 19 óra  Vívóterem      

Alekszandr Zselezcov: VÖRÖS FONÁL (Kazancev és Roscsin Drámaírói és Rendezői Központ, Moszkva), R.: Vlagyimir Pankov

22.00    Kávézó                

PAN QUARTETT – koncert (A társulat zenekara)

November 28. (hétfő) 19 óra   Vívóterem           

Anton Csehov: HÁROM NŐVÉR (Beregszászi Illyés Gyula Színház), R.: Vidnyánszky Attila

November 29. (kedd) 19 óra     Vívóterem        
  

Shakespeare: AHOGY TETSZIK (Teatr Boguslawski, Kalisz), R.:
Robert Czechowski

November 30. (szerda) 18 óra          Stúdió                  

Kornis Mihály: APOKALIPSZIS (Felolvasószínház), R.: Forgách András

19.00      Vívóterem          

Kornis Mihály: HALLELUJA (Egri Gárdonyi Géza Színház), R.:
Anger Zsolt

December 1.
(csütörtök)

19 óra    Vívóterem
          

PLAY GROKIY/NYARALÓK (Divadlo Astorka Korzo’90, Pozsony), R.: Roman Polák

December 2. (péntek) –
Szigligeti Színház, Tisza park 1., 5000 Szolnok

19 óra                                        

Umberto Eco: A RÓZSA NEVE, (Szolnoki Szigligeti Színház), R.:
Szikora János

21 óra                                        
Fesztiválzárás

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ