
December 8–10., 20 óra l Trafó

Forradalmárokban és újítókban a britek sohasem szűkölködtek VIII. Henriktől Johnny Rottenig. Az 1986 óta létező DV8 alapítása óta ezen felforgatók sorába állt be a maga szakterületén, a mozgásszínházban.
A társulatot vezető Lloyd Newson a kezdetektől szándékosan szembe ment mindennel, amit modern vagy kortárs táncnak szokás nevezni, és kitartása mára meg is hozta a gyümölcsét: valósággal forradalmasította a színpadi mozgásművészetet. A DV8 minden egyes előadásában harcol a mozgásművészet üres technikai bravúrjai ellen, és igyekszik olyan emberi kapcsolatokat és társadalmi kapcsolatokat feszegetni, amilyeneket előttük nem volt szokás.
2005-ös produkciójuk, a Budapestre is elhozott Just for Show is ilyen darab, amely elsősorban a modern ember gyarlóságát járja körbe. Miért fontosabb ma szépnek lenni, mint jónak? A felszíni szépség miért takar mindig valami mocskot? Miért kénytelen ma minden ember hazug szerepeket játszani ahhoz, hogy sikeres lehessen? A Just for Show szédületes koreográfiája és színpadi jelenléte mellett ezeket a kérdéseket is felteszi, szigorúan csak az emberi test mozdulatait használva.
Jegyek a Trafóban kaphatók.
1094 Budapest, Liliom u. 41.
T: 06-1-456-2040
Merlin Nemzetközi Színház |
A Peepolykus (kiejtve: people-like-us) különleges humorán az elmúlt kilenc évben négy kontinens több mint 100 városában röhögte magát könnyesre a közönség.
A társulat rangos színházi díjakat nyert el. Az együttes stílusa és fő profilja a vidító, de ugyanakkor rendhagyó bohózatok sorozata, amelyekben ötvöződnak a meglepetésszerű vizuális elemek az abszurditással és a képtelenségekkel.
Jegyek a Merlin Színházban kaphatók.
1054 Budapest, Gerlóczy u. 4.
T: 06-1-317-9338
![]() |
Trafó, 2006 Január 5-7.
Ahogy korábban Amerika, úgy képes ma Nagy-Britannia összefogni, és a legjobbat kihozni a világ legtávolabbi pontjairól érkező, teljesen különböző kulturális háttérrel rendelkező művészeket. A bangladesi származású Akram Khan és ezernemzetiségű munkatársai tökéletesen példázzák ezt a sokszínűséget.
A modern táncművészet egyik legtehetségesebb fiataljának tartott Khan egész karrierje a keleti és nyugati mozgáskultúrák házasításáról szól.
A táncművészetet Angliában tanuló Khan fiatalkora óta elkötelezettje az egyik klasszikus indiai táncstílusnak, a hindu és muszlim hatásokat egyaránt mutató kathaknak, amelyet szinte minden előadásába bele is épít.
Ennek segítségével sikerült olyan egyedülálló nyelvezetet létrehoznia, amely bár elsőre egzotikusnak hat, valójában egyszerűen érthető – a magyar közönség számára is.
Jegyek a Trafóban kaphatók.
1094 Budapest, Liliom u. 41.
T: 06-1-456-2040
Nigel Charnock
Január 25. Trafó
A brit humorhoz egészen egyszerűen semmi sem hasonlítható. A Monty Python abszurdja vagy Mr. Bean botladozása hiába vált a világon mindenütt ismertté és elismertté, ma is annyira brit, mint az ötórai tea és a Big Ben.
Annak ellenére, hogy Nigel Charnock tanult szakmája a táncművészet, nincs miért szégyenkeznie a nagy brit humoristák előtt. Kritikusok egybehangzó véleménye szerint Charnock előadásain szem nem marad szárazon.
A világhíres – és a Nagy Britmánia kötelékében Budapesten szintén fellépő – DV8 Physical Theatre alapító tagjaként induló Nigel Charnock fellépésein szinte mindig kizárólag szólóban táncol.
A brit táncművészet kereteit mindig is túl szűknek találó Charnock a világ számos társulatával dolgozott együtt, és olyan munkákat is elvállalt, mint a Pet Shop Boys turnéinak koreografálása. Budapesti fellépése is nagyon britnek, nagyon egyedinek és nagyon humorosnak ígérkezik.
A szív képei
December 16-tól l Jövő Háza, Millenáris - Ünnepélyes megnyitó: december 16-án 14 órakor.
Milyen a britek szíve? Kék, piros és fehér, mint a Union Jack lobogó? Burberry-mintás gumicsizmát hord? Mallorcára megy nyaralni, és buli helyett inkább tör és zúz? Punk? Liverpool-drukker vagy inkább Chelsea?
A Nagy Britmánia részeként a Millenárisban nyíló Szív képei kiállítás egy éven át éppen ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A kiállítás során, amely a szív különféle ábrázolását mutatja be, létfontosságú szervünk számtalan titkára fény derül. A szív nem csupán egy hatékony funkcionális gépezet, ami életet pumpál szervezetünkbe, hanem a szépség jelképe is évszázadok óta.
A kiállítás fókuszában a tudomány, az oktatás, a kultúra és a szórakoztatás együttese áll, és célja, hogy a szívet különböző aspektusokból ismertesse meg a nagyközönséggel. A kiállítás sokszínűségét számos, szintén a Millenárisban megrendezésre kerülő, és egytől egyig a szívvel foglalkozó program gazdagítja majd.
A kiállítás egy tudományos eseménysorozat kiteljesedése, melynek keretében korábban egy írásverseny és egy tudományos konferencia került megrendezésre.
A kiállítási installációk a Medence Csoport tervei alapján készülnek.
![]() |

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |