Alternatív Thália Projekt
Dátum: 2008. január 15., kedd, 15:44
Tizenegy estén összesen tizenhat produkciót láthatnak a nézők az Alternatív Thália Projekt (ATP) pénteken kezdődő programjában Budapesten, a Thália Színházban – tájékoztatott a teátrum titkárságának munkatársa, Mórocz Judit kedden.

A harmadik alkalommal meghirdetett esemény a független színházak olyan bemutatkozási fóruma lett, amelyen fellépni rangot jelent, s amelynek jelentősége évről évre nagyobb lesz - összegezte Nánay István kritikus, drámapedagógus.

Mint a programfüzet bevezetőjében hozzátette, a szűkülő gazdasági lehetőségek közepette a színházi élet e kis, de nagyon jelentős szektorában is egyre nehezebb talpon maradni, a vállalt feladatoknak eleget tenni, azaz nemcsak túlélni, de új értékeket létrehozni.

Kitért arra, hogy a fellépő alkotók és csoportok az alternatív-független színháznak csupán egy szeletét képviselik, hiszen az önálló játszóhellyel rendelkezőket, az elsősorban gyerekeknek játszó, illetve nevelési feladatokat vállaló csoportokat, valamint az üzleti és magánszínházakat ebben az évben sem hívták meg.

A produkciók zöme a tánc, a mozgás, a fizikai színház körébe sorolható, de kifejezetten táncos karakterűnek tartott előadásban is megszólalnak a szereplők, s amit prózainak vélne a néző, az sem tiszta szószínház - tette hozzá.

Az ATP nyitónapján Mándy Ildikó Társulata és a Magyar Mozdulatművészeti Társulat mutatja be közös produkcióját: az „ÖŐT" című darab az ötös számhoz kapcsolódik.

A Kompánia Shakespeare: Rómeó és Júlia című produkcióját játssza, amelyben Júlia felébred a kriptában, s a bontakozó őrület fátylán keresztül végignézi saját történetét.

Csendmorzsák címmel mutatja be a Gesztus Műhely Egyesület a Közép-Európa Táncszínház és a Gangaray Táncszínház előadását, amelyben két férfi egymás iránti kölcsönös tiszteletét ábrázoló tánckettős látható.

A Pillangó ballada Pataky Klári koreográfiája, amely szerkezetében is a ballada műfaját idézi refrénekkel, ismétlődésekkel, visszatérő motívumokkal, elvarratlan szálakkal.

A Csabai Attila Társulat a Carmens - Dögölj meg kicsim című produkciót játssza. Csabai Attila olyan egyedi eszközökkel dolgozik, mint a Metzler Tibor iparművész által erre az előadásra tervezett alumínium pata, amely az eredeti Carmen-történetben szereplő bikaviadalra utal.

Vajon mi történik, ha Isten kér egy cigarettát?, Kitől kérhet tüzet hozzá, hiszen a tűz az ördögnél van?, Lehet-e megbékélés a világon? - ezekre a kérdésekre épül Nagy Andrea és Szabó Kristóf produkciója, A szökevény csillag.

A TÁP Színház a NAGY színészverseny című projekttel lép fel, amely a színészek improvizációs készségét teszi próbára, olyan színészek közreműködésével, mint Csányi Sándor, Fenyő Iván, Fullajtár Andrea, Elek Ferenc, Kamarás Iván, Nagy Ervin.

Ladjánszki Márta Silent witnesses című (részben ruha nélkül játszott) táncelőadásában a koreográfus mellett két zenész is fellép: Jávorka Ádám és Varga Zsolt.

Az Andaxínszáz a Forte piano című előadással, „képszobrokkal" szerepel az ATP-n, míg a Tünet Együttes - Szabó Réka Társulata a Prizniccel, utóbbi egy kórházi látogatásról, „két, ágyhoz között félőlényről" szól.

A PR-evolution Dance Company a Mindegy című, a színpadi jelenlét bemutatását célzó produkcióval lép fel, Réti Anna koreográfus és előadó pedig a Lélek pulóver nélkül - Inside out című játékkal.

Látható még Ladányi Andrea Egy est, és Ágens „Deus tardat" című produkciója (az utóbbi ötletét a Leonardo rajzai alapján rekonstruált angyalszobor adta), míg a Finita la Commedia alkotócsoport „Woyzeck-koncertet" ad az Altenatív Thália Projekt keretében.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ