Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájában (1956) a szenvedély útvesztőjét rajzolja meg. Azt az utat amelyet Eddie Carbone, az egyszerű dokkmunkás végigjár a mostohalánya iránti felismert vonzódástól a lebírhatatlan szenvedélyig, s az árulásig, becstelenségig. A lélektanilag hibátlanul, feszült dialógusokban és szimbolikusan is erőteljes helyzetekből felépült dráma megírása után hét évig hallgatott az író.

„ … emlékét némi nyugtalansággal gyászolom” – mondja Alfieri ügyvéd, és ezekkel a szavakkal ér véget egy modern végzettragédia. Eddie Carbonét pusztulásba vitte egy olyan szenvedély, amely észrevétlenül hatalmasodott el rajta, teljesen kiforgatta eredeti, tisztességes énjéből, és olyan tettekre ragadtatta, amelyek már halála előtt megszüntették, eltörölték azt az embert, aki valaha volt.

                         

 A dráma mondanivalója elgondolkodtató lehet nézőinknek számára: nem lehet megoldás az elvándorlás, mert így-vagy úgy, de nagyon könnyen tragédiához vezethet. A darabválasztást az is motiválta, hogy színházunk az elmúlt évtizedben többször nyúlt amerikai szerzők műveihez és azokat kivétel nélkül nagy sikerrel játszotta. Pl.: A vágy villamosa, Egerek és emberek, Esőcsináló, Az ügynök halála, Kakukkfészek stb.