Útkeresés – erőszak nélkül
Dátum: 2006. október 6., péntek, 20:37
Az erőszak kérdését helyezi előtérbe kíméletlen előadásában Az ünnep című darabot szombaton bemutató Pesti Színház társulata. A dán DOGMA-mozgalom A születésnap (Festen) című filmjének színpadi változatát rendező Eszenyi Enikő hangsúlyozta: a darab aktualitása nem kétséges, hiszen az erőszak ma mindenhol a világban óriási probléma. „Arról van szó, hogy miként tudunk erőszak nélkül, valamifajta normális kommunikációval utat keresni” – fogalmazott.

Kiemelte: színházi pályafutása során először rendez mai tárgyú kortárs darabot, Kleist, Büchner, Shakespeare és Brecht után. Régóta készül rá, és nagy vágya az is, hogy egyszer magyar szerző darabját állítsa színpadra, de olyan témát még nem talált, ami hozzá, mint rendezőnőhöz közel állna.

Mint mondta, bár a filmet látta, teljesen különválasztotta tőle az anyagot, és úgy kezelte, mint egy színdarabot. „Nem akartam azzal foglalkozni, hogy ez egy film volt, hiszen színpadon kellett megcsinálni, és nem is akármilyen színpadon, hanem a Pesti Színház színpadán” – mutatott rá.

Eszenyi Enikő elmondta, hogy a Pesti Színház romokban van, „ezért irdatlan rossz körülmények között” kellett valamiféle eleganciát, stílust létrehozni a színpadon, ami nem volt könnyű. Hangsúlyozta: szerencsés abban, hogy a színészek kiválasztása teljesen magától értetődő volt, és kitűnő szereposztás született.

A filmből készült színpadi változatot többek között Londonban és Szlovákiában mutatták be, valamint Prágában a Cinoherní klub is műsorra tűzte.

A történet szerint a családfő ötvenedik születésnapjára gyűlnek össze a dán Hansen-família tagjai. Helge és hűséges felesége, Else három gyermeküket is hazavárja az ünnepségre: Helene-t, a különc, de melegszívű antropológust, a nagyszájú, faragatlan Michaelt és a gyerekek közül legsikeresebb Christiant. Az estély remek hangulatban kezdődik, aztán a vacsora közepén az egyik gyerek szólásra emelkedik, és felfedi a család életének sötét titkát.

A születésnap című alkotás a filmkészítés megújítását, új filmnyelv létrehozását célzó dán DOGMA-irányzat egyik legfontosabb darabja. A műből Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen készített újszerű, a film radikalizmusához méltó színpadi adaptációt, amelyből az angol drámaíró, David Eldridge írt újabb változatot.

A színdarabot, amelyet a Pesti Színház mutat be először Magyarországon Hamvai Kornél fordításában adja elő a társulat. Az előadásban többek között Halász Judit, Hegyi Barbara, Bodor Böbe, Hegedűs D. Géza, Kamarás Iván, Pindroch Csaba és Hajdu István játszik. A díszletet Füzér Anni, a jelmezt Bartha Andrea tervezte, az előadás zenéje Czomba Imre munkája.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ A műsorpolitika a színház erkölcse."
Kornis Mihály
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ