A játék szellemességét és különlegességét az adja, hogy a nézők maguk is tanúk és nyomozók egyszerre: folyamatosan munkában vannak, kérdezhetnek, közbeszólhatnak, és szavazással dönthetik el, ki a leggyanúsabb figura. A játékmester a darab szerinti nyomozó, aki kiprovokálja és egy több variációt is elbíró mederbe tereli a szereplők és a nézők közötti párbeszédet. Ebben a bűnügyi komédiában tulajdonképpen mindenkiből lehet gyilkos.

Az előadás igazi tétje azonban nem a gyilkos megtalálása, hanem a közös játék. Estéről-estére minden egyes néző felügyelővé válhat, mindenki megpróbálhatja megfejteni a titkot. Egy briliáns ötlet szüleményeként a szerző a színpadon valósítja meg azt, amit kriminézés vagy –olvasás közben megélünk. Megtörténik a bűntény, kapunk néhány információt, megismerjük az adott szereplőket, aztán felállítunk egy ok-okozati összefüggést, levezetjük a lehetséges megoldást, tippeljük a tettest, és amikor a végén kiderül, hogy mégsem úgy volt, ahogy mi gondoltuk, akkor megrökönyödünk, vagy akár örvendezhetünk is, ha bejött a mi feltételezésünk.

„A Hajmeresztő előadásain a homo ludens újra együtt játszhat társaival. A játszó ember kiteljesedhet, és csillogó szemű közösségi lénnyé változhat – és ez a színház csodája.” Tasnádi Csaba