Egyetemes katarzis
Dátum: 2006. október 12., csütörtök, 12:49
Az 1956-os évforduló alkalmából október 27-én mutatják be a Budapesti Bábszínházban Háy Gyula Appassionata című művét.
Háy, Molnár Ferenc után a világszerte legismertebb és legtöbbet játszott magyar színpadi szerző, akiről ennek ellenére mostanában keveset hallottunk. Az ünnep színházi eseményei között drámája végre kellő reflektorfényt kap. A történet fő helyszíne az Andrássy út 60., a ház mely nyilas és ávós centrum volt, az ÁVH szállította ide kihallgatásra, megkínzásra, fogságra, kivégzésre a polgárokat (ma Terror Háza Múzeumként működik).

Ezen hírhedt épülettel szemben 50 év elteltével egy izgalmas, történelmi szempontból sok kérdésre választ adó előadást láthatnak.  Főszereplője Viktor, akit letartóztattak versei és röpcédulák terjesztése miatt, a gyönyörű és híres zongoraművésznő, Brigitta, aki hat éve disszidált és most visszatért, hogy kiszabadítsa a Kádár-kormány börtönéből forradalmár, költő férjét. Kettejük szerelmi története bontakozik ki politikával, árulással, megvesztegetéssel, boldogtalansággal, bátorsággal és fontos eszmékkel átitatva egy olyan korban, amikor saját maguk megtagadása lehet a szabadság ára. 1957-ben járunk, a kérdés, hogy vajon a Brigitta eléri e célját, hogy kiszabadítsa Viktort, a forradalmárt, vajon a kihallgatáson megtöri e Viktort az őrnagy, aki az új hatalommal való együttműködést kéri cserébe, vajon a legjobb barát (Károly) vállalja e felelősségét, vajon miért hagyta el az országot Brigitta évekkel ezelőtt és dobta el magától a szerelmet a nyugati csillogásért cserébe, vajon segít e az édesanya (Mami) és a régi öreg barát (Marcell) közbenjárása, vajon mennyire lojális Viktor és Brigitta?

Háy Gyula darabja mindezekre választ ad, remek szereposztással elevenedik meg az 1956-os évek után szinte mindennapi kérdéseket boncolgató dráma. A konfliktusok súlya, hőseinek morális, szellemi nagysága, az egyetemesség szintjére emelő katarzis olyan, akár egy görög tragédia.

Brigitta – Fullajtár Andrea
Viktor – Janicsek Péter
A Mami – Lázár Kati
Károly – Király Attila
Marcell – Lukáts Andor
Matild – Álmosd Phaedra
Gizella – Nyári Beáta
Az őrnagy – Sztarenki Pál

A kar: Genti András, Habány Tamás, Milka Júlia, Boronyák Gergely

Zongorán közreműködik: Löwenberg Dániel

Jelmeztervező: Bánki Róza

Díszlettervező: Werner József

A rendező munkatársa: Kömüves Zsófia

Rendező: Vas-Zoltán Iván

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„ ..lángolunk a legnemesebb eszményekért, csak éppen azzal a feltétellel, hogy maguktól váljanak elérhetővé...és főleg ingyen."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ