Kiszámíthatatlan ünnep
Dátum: 2006. október 16., hétfő, 10:28
A Nemzeti Színház több vezető művésze, köztük Garas Dezső, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula és Sinkó László távol marad az október 23-ai Kossuth téri ünnepségtől - mondta el Jordán Tamás igazgató vasárnap.

Augusztusban az egész társulat örömmel vállalta a felkérést, mára azonban bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált, hogy mi fog történni október 23-án a Kossuth téren. A Nemzeti Színház meg akarja kímélni vezető színészeit attól, hogy olyan méltatlan, megalázó helyzetbe kerüljenek, amit aztán szégyellnie kell a művészeknek, a Kossuth téri közönségnek, a televíziónézőknek és a színháznak - mondta Jordán Tamás.

– Mi egy olyan megemlékezésre készültünk, ahol párthovatartozástól függetlenül, együtt, méltósággal ünnepelhet a nemzet egésze. Mára ez veszélybe került. Éppen ezért egy hete úgy döntöttünk, hogy a Nemzeti Színház társulati szinten nem vesz részt a megemlékezésen - mondta az igazgató.

Lesznek viszont olyanok, akik vállalják a nehézségeket és fellépnek az ünnepségen. Így például Kulka János, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Fullajtár Andrea és jómagam - közölte az igazgató.

– Ez egy szubjektív dolog. Teljes mérték megértem azokat, akik jelen körülmények között elhárítják a felkérést, én magam azonban úgy érzem, hogy nagyon sok közöm van 56-hoz, és kell, hogy mégis megpróbáljak valamit tenni az ünnep érdekében - tette hozzá Jordán Tamás.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Aforizmák
„ A közvéleményt meg lehet mérgezni, de csak olyan méreggel, amelyik ízlik neki."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ