A XIX. század végén játszódó történet szerint a Ranyevszkaja család birtokát elárverezik, hogy villákat, nyaralókat építsenek a helyén. A Cseresznyéskertet, a régi Oroszország szimbólumát, a régi orosz élet jelképét elvesztik azok, akik nem voltak képesek megtartani. Ranyevszkaja letűnt világából Lopahin új világába való átmenetet a darab egyes szereplői értetlenül, más, főként fiatalabb hősei reménykedve fogadják. A szimbolikusan bármely életforma megszűnését ábrázoló Cseresznyéskert „…a valaha megírt legjobb darab rólunk, a mi világunkról. Itt minden egyes szó kincs. (...)

Ebben a darabban az a konfliktus a komikus, ami a jelentéktelen, a testi, a törpe és a magasztos, a lelki, a drámai között zajlik. A végeredmény komikus. A hatás. Semmit nem semmisítek meg, ami Csehovban humoros, de aki csak könnyű szórakozásra vágyik, az inkább keressen egy másik előadást. Az, hogy egyszer majd jó lesz az élet, csak szólam, mert úgysem lesz jó. Nem leszünk boldogabbak. Nem lesz több szeretet. Az igazi remény: legyen értelme a szeretetnek. Legyen értelme a szenvedésünknek. Ami csak akkor lehetséges, ha megőrizzük emberségünket. A színház pedig éppen erre való: azt segít megmutatni, hogy akármit tett is velünk ez a világ, még nem veszett el minden, még nem fordultunk ki teljesen emberi mivoltunkból.” Radoslav Milenkovič rendező

„...ez a Cseresznyéskert nem a régi, megszokott, melodramatikus előadás, amitől minden néző rettegni szokott: most beülünk, itt leszünk holnap reggelig, és mindenki csak sír. Egyáltalán nem! Radoslav Milenković nagyon jó ritmusú előadást rendez a maga alapos elemzésével, világos gondolataival - és ellenállhatatlan humorával.” Müller Júlia, Ranyevszkaja

„...az izgat, hogyan bontsuk ki a színészekkel együtt az alapvető témát, ha a múltban élünk, a jelen csak illúzió, mint Sarlotta bűvészkedése. A következmény: nincs jövő. Hogy ez a jövőtlenség a közönség számára mennyire riasztó, az attól függ, mit lát a híradóban." Radoslav Milenkovič rendező

„Csehov 20. századi világsikere azt jelzi: új és központi problémát tudott megragadni, amelyet talán nem mérnek fel racionálisan, de éreznek mindenütt, ahol az ő drámáit játsszák." Spiró György műfordító