A szervezet budapesti közgyűlésén hozott határozatában szerepel az is, hogy a társaság erőfeszítéseket tesz a szakma összefogása és a szolidaritás erősítése érdekében. A határozat kiemeli, hogy fokozott figyelmet kell fordítani a fiatal színészekre, továbbá, hogy a MASZK szakmavédelmi szempontból megvizsgálja a színészképzés helyzetét, a pályára kerülők száma és a munkalehetőségek szempontjából.
Lampl Lajos közölte: a határozat szerint a Magyar Színházi Társaság vezetőségében a MASZK-ot és a színészeket Rába Roland és Hegedűs D. Géza képviseli, akik a MASZK nevében vállalják, hogy a színházi törvény előkészítése során a színészképzésről, az oktatásról és a túlképzésről, továbbá másik témakörként a színházi munkajogi szabályok és a foglalkoztatás kérdéseiről a szinészegyesület készít egy tervezetet. Ezt az álláspontot a színházi társaság képviseli majd a miniszternél - tette hozzá.
A Magyar Színházi Társaság két hete új alapszabályt fogadott el, és új vezetőséget választott. Az elnök Jordán Tamás, az elnökség tagja Hegedűs D. Géza, Rába Roland, Novák Eszter, Solténszky Tibor, Halasi Imre és Novák János.
Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára elmondta: a hétfői elnökségi összejövetelen szó volt a Hiller István, oktatási és kulturális miniszterrel folytatott múlt csütörtöki megbeszélésről. A jövő hétfőn újra összeül az elnökség, a találkozóig még tárgyalnak színházi emberekkel, majd bizottságokat állítanak föl, akik a miniszter által fölvetett témákkal foglalkoznak.A miniszter és színházigazgatók múlt csütörtöki megbeszélésén Hiller István hét témában: a struktúraátalakítás, a finanszírozás, a színházi törvény, az ifjúság és közönség, a képzés, az igazgatói kinevezések rendje és a munkajog témájában kért párbeszédet a szakmától.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


