Feltámad a vállfák királya
Dátum: 2006. december 5., kedd, 11:52
Kemény hét évbe telt, míg Koltai Róbert – Nógrádi Gábor forgatókönyvíróval együtt – megszülte első, és azóta is legjobb filmjét, a Sose halunk meg címűt. Ami a kultikussá lett szimbolikus zeneszám – Nagy utazás: Presser Gábor susogásában – dallamára végigvezetett minket 1958 magyar vidéki valóságán, az öröknyüzsi, élethabzsoló Gyula bácsival.
Ez a micisapkás, szemüveges, idétlen ruhájú köpcös kisember a kádári korszak örök vesztesének látszó „dafke” győztese lett, esetlen kamasz unokaöccse pedig a zárt ökölbe szorult ország `56 utáni megtorlásos, félelmet keltő éveinek hű tanúja, túlélője és elmesélője. Mivel Koltai saját nagybátyjáról, a tényleg élt Gyusziról mesélt, ez a film, mint az első hazai road movie – sebes(?)vonatra átírva – könnyfakasztóan megható és röhögtetően abszurd esete lett. Amit sok-sok emberség, egyszerű, tiszta érzelem lengett be, meg a földbe döngölt, sunnyogó, kisvárosi lakosság szinte kézzel fogható fellélegzése, amikor a pesti Gyula vállfás megjelent köreikben. Az ő töretlen öröme-humora mindenütt, amerre járt, egy csapásra eloszlatta azt a pókhálós rettegést a hatalomtól, a holnaptól. Hiszen ez a nagydumás még megveretése árán is azt hirdeti haláláig, hogy csakazértis tánc, csajozás, szerelem, boldogság, szex és vágtatás az élet!
Ezt a katartikus művét Koltai azóta se tudta túlszárnyalni; többi filmjével csak kering a korszak és a téma variációi körül – mindig jó színészekkel, nézők százezreit vonzva a moziba … De a statisztika bármit mutat, olyan egyértelműen tiszta, húsba vágóan őszinte, pontos kor- és jellemrajz azóta sem került ki a keze közül. Azt a filmet – mint a klasszikusokat – megnézte az ember (jómagam is konkrétan) hatszor-hétszer, mindig azt remélve, hogy a krémes evés után mégsem lesz verés, hogy a Nusika-szerelem mégis beteljesedik örökre, hogy Gyulánk felnyalhatja a nagy lovis zsét, mert nem hal meg, sőt!
Ott ugrott ki, hogy mekkora művészember Koltai Gyula szerepében, micsoda naiva-tragika a bohócosan szép Gáti Kati (aki már A született feleségek-ig is eljutott Amerikában), micsoda művész percnyi szerepében Szirtes Ági, Pogány Judit, Blaskó Péter, és mekkorát alakított a diktátori Jordán Tamás, Nusika börtönőreként. Ott haldoklott elegáns tánctanári siklása hálóinges komikumában a két zseniális öreg: Csákányi László és Lontay Margit, ott láthattuk utoljára Vajda Lászlót a lángosos szerepében. Szabados Mihály, az akkori gátlásos kis suhanc Imreként csodálatosat alakított (élt) a vásznon; mára hol van? Egy sörreklámban lehetett őt látni, és most, mint vendég Balog 2-őt adja majd. Azért egy picit megszakadhat a szíve …
Hiszen most Gyula bá` új, színpadi életre kel a Szolnoki Szigligeti Színházban december 16-án. Szikora János igazgató, miután örömmel látta, hogy Koltai mennyire szeret náluk létezni és játszani, felajánlotta neki az 1993-as filmje feldolgozását. Eleinte ő maga rendezte volna, de vállfásként, meg előadás-irányítóként nem tudott volna teljes értékűt alakítani. És Gyula csak egy van! Ő.
Ezért ezt a sztorit Szabó Máté (képünkön), színész, és zenei rendezést tanult fiatal tehetség állítja színpadra Bodor Johanna koreográfus és Ari-Nagy Barbara dramaturg segítségével. Ez az ifjú rendező számára misztikus találkozás: gyerekként imádta a filmet, és most Koltaival szinte újra élik – mert, civilben mint Imi kísérgeti a nagymestert szerte az országban…
Az igazi kulcs ehhez a vállalkozáshoz, a máig ható filmdal szerzője, Dés László. Eleinte csak egy-két számot akart megírni, nem is musicalről beszélt, csak egy valamilyen zenés színház-szerű darabról… Na, aztán egy évig Kötsényben, elvonulva mindentől, megalkotta mégis a – Koltai szavaival – musicalszerű zenés színházi musicalt. Ami Szabó Máté rendező szerint nem azt az amerikai agyontervezett, steril rendet, hanem a magyar, rendetlen forró életet: a LOVIT, vagyis a kiszámíthatatlan sorsszimbólumot érzékelteti minden taktusában. A dési zene maga a rendezőelv: nem filmes flash back-technika, nem forgószínpad, hanem a történelem kereteként e dalok szervezik a tömegmozgást, mint az ötvenes évekbeli tablók életre keltését. Gyulánkat is krémes evéskor tiltott dal éneklésén kapja rajta a belépő rendőr, és ezért ruházza el annyira az őrszobán. Ezt most teljes átéléssel elő is adta Koltai, nem másról persze, mint ötvenhatról: „Ami megtörtént ezen az őszön/azt nem felejthetjük el” – meg azt is beleénekelte, hogy „Lesz még fényes könnyű életünk, /Legyen ez úgy!” Ami a slágersorsot el nem kerülhető nóta címe is egyben.
A muzsika és a tánc örvénylő sodra közepén mindig Gyula bácsi áll, köré rendeződik a sztori, ő az alfája és omegája minden mozdulatnak, emberi attitüdnek, lélektani rezdülésnek. Komoly figyelmet igényel ez Koltaitól, mint mesélte: hiszen akcióban van folyton, közben társai éneklik a számokat, amire neki is be kell pontosan lépnie, úgy, hogy a cselekvését abba nem hagyhatja. Két Imi lép föl: Szemenyei János és Szabó Tamás felváltva ácsingóznak majd a husikás Nusika édes kegyeiért. Fiatal, szép ez a rabmadárka is Schramek Andrea személyében. De – legalábbis a sajtótájékoztatón – túl szabályos arcocskáján nem láttam azt a Giuletta Masina-i pici torzat, azt az örök keserűmézes fintort, ami Kathleen Gáti játékát annyira szívbemarkolóvá tette anno.
Szikora és kollégája, a József Attila Színház direktora, Léner Péter összefogott Koltaiért, és a darabért: koprodukcióban állítják ki a művet, hiszen mindenki Robija az angyalföldi „népszínház” kedvence is egyben. A pénzügyi megszorítások hurkából így akarnak kimászni az igazgatók, hiszen ha feleződik a költség, duplázódik az élvezet, mert március 24-én a darab debütál Pesten is! Azt a régebbi gyakorlatot akarják újjá éleszteni, hogy – Léner fogalmazott így – „ a budapesti színházi világnak legyen a vidék újra az éléskamrája!”. Tehát mobilitás, egymásra odafigyelés szolgálja a friss értékek és tehetségek kiaknázását, felfedezését és cseréjét.
Hogy az öt hét alatt megalkotott színpadi munka mit rejt: siker vagy bukás lesz-e a sorsa, nem tudhatják. Szabó Máté, a rendező és Koltai az egyik Dés-számmal felelt az ezt firtató kérdésre: nincs tuti tipp, mert az élet nem előre levajazott, biztos dolgok sorozata. Nem a filmet emelik a színpadra, hanem önálló alkotást hoznak létre egy hatalmas kultsiker nyomán. Bodor Johanna élő legendának nevezte a mellette iruló-piruló Koltait, aki szerinte annyira inspirálta a fiatalokat a színházban, hogy ezzel már megérte számukra e művel foglalkozni. A szigorúan prózának indult Sose halunk meg változata végül a dalok szárnyán hömpölyögeti szétágazó történetét a szomorú végig. Dés szívét-lelkét beleírta a hangjegyekbe, és mindenki bízik abban, hogy most is évtizedekre ellátja majd a népeket fülbemászó, korszakidéző és megtisztító számokkal.
Szász Judit
Fotó: Szolnoki Szigligeti Színház
Ezt a katartikus művét Koltai azóta se tudta túlszárnyalni; többi filmjével csak kering a korszak és a téma variációi körül – mindig jó színészekkel, nézők százezreit vonzva a moziba … De a statisztika bármit mutat, olyan egyértelműen tiszta, húsba vágóan őszinte, pontos kor- és jellemrajz azóta sem került ki a keze közül. Azt a filmet – mint a klasszikusokat – megnézte az ember (jómagam is konkrétan) hatszor-hétszer, mindig azt remélve, hogy a krémes evés után mégsem lesz verés, hogy a Nusika-szerelem mégis beteljesedik örökre, hogy Gyulánk felnyalhatja a nagy lovis zsét, mert nem hal meg, sőt!
Ott ugrott ki, hogy mekkora művészember Koltai Gyula szerepében, micsoda naiva-tragika a bohócosan szép Gáti Kati (aki már A született feleségek-ig is eljutott Amerikában), micsoda művész percnyi szerepében Szirtes Ági, Pogány Judit, Blaskó Péter, és mekkorát alakított a diktátori Jordán Tamás, Nusika börtönőreként. Ott haldoklott elegáns tánctanári siklása hálóinges komikumában a két zseniális öreg: Csákányi László és Lontay Margit, ott láthattuk utoljára Vajda Lászlót a lángosos szerepében. Szabados Mihály, az akkori gátlásos kis suhanc Imreként csodálatosat alakított (élt) a vásznon; mára hol van? Egy sörreklámban lehetett őt látni, és most, mint vendég Balog 2-őt adja majd. Azért egy picit megszakadhat a szíve …
Hiszen most Gyula bá` új, színpadi életre kel a Szolnoki Szigligeti Színházban december 16-án. Szikora János igazgató, miután örömmel látta, hogy Koltai mennyire szeret náluk létezni és játszani, felajánlotta neki az 1993-as filmje feldolgozását. Eleinte ő maga rendezte volna, de vállfásként, meg előadás-irányítóként nem tudott volna teljes értékűt alakítani. És Gyula csak egy van! Ő.
Ezért ezt a sztorit Szabó Máté (képünkön), színész, és zenei rendezést tanult fiatal tehetség állítja színpadra Bodor Johanna koreográfus és Ari-Nagy Barbara dramaturg segítségével. Ez az ifjú rendező számára misztikus találkozás: gyerekként imádta a filmet, és most Koltaival szinte újra élik – mert, civilben mint Imi kísérgeti a nagymestert szerte az országban…
Az igazi kulcs ehhez a vállalkozáshoz, a máig ható filmdal szerzője, Dés László. Eleinte csak egy-két számot akart megírni, nem is musicalről beszélt, csak egy valamilyen zenés színház-szerű darabról… Na, aztán egy évig Kötsényben, elvonulva mindentől, megalkotta mégis a – Koltai szavaival – musicalszerű zenés színházi musicalt. Ami Szabó Máté rendező szerint nem azt az amerikai agyontervezett, steril rendet, hanem a magyar, rendetlen forró életet: a LOVIT, vagyis a kiszámíthatatlan sorsszimbólumot érzékelteti minden taktusában. A dési zene maga a rendezőelv: nem filmes flash back-technika, nem forgószínpad, hanem a történelem kereteként e dalok szervezik a tömegmozgást, mint az ötvenes évekbeli tablók életre keltését. Gyulánkat is krémes evéskor tiltott dal éneklésén kapja rajta a belépő rendőr, és ezért ruházza el annyira az őrszobán. Ezt most teljes átéléssel elő is adta Koltai, nem másról persze, mint ötvenhatról: „Ami megtörtént ezen az őszön/azt nem felejthetjük el” – meg azt is beleénekelte, hogy „Lesz még fényes könnyű életünk, /Legyen ez úgy!” Ami a slágersorsot el nem kerülhető nóta címe is egyben.
A muzsika és a tánc örvénylő sodra közepén mindig Gyula bácsi áll, köré rendeződik a sztori, ő az alfája és omegája minden mozdulatnak, emberi attitüdnek, lélektani rezdülésnek. Komoly figyelmet igényel ez Koltaitól, mint mesélte: hiszen akcióban van folyton, közben társai éneklik a számokat, amire neki is be kell pontosan lépnie, úgy, hogy a cselekvését abba nem hagyhatja. Két Imi lép föl: Szemenyei János és Szabó Tamás felváltva ácsingóznak majd a husikás Nusika édes kegyeiért. Fiatal, szép ez a rabmadárka is Schramek Andrea személyében. De – legalábbis a sajtótájékoztatón – túl szabályos arcocskáján nem láttam azt a Giuletta Masina-i pici torzat, azt az örök keserűmézes fintort, ami Kathleen Gáti játékát annyira szívbemarkolóvá tette anno.
Szikora és kollégája, a József Attila Színház direktora, Léner Péter összefogott Koltaiért, és a darabért: koprodukcióban állítják ki a művet, hiszen mindenki Robija az angyalföldi „népszínház” kedvence is egyben. A pénzügyi megszorítások hurkából így akarnak kimászni az igazgatók, hiszen ha feleződik a költség, duplázódik az élvezet, mert március 24-én a darab debütál Pesten is! Azt a régebbi gyakorlatot akarják újjá éleszteni, hogy – Léner fogalmazott így – „ a budapesti színházi világnak legyen a vidék újra az éléskamrája!”. Tehát mobilitás, egymásra odafigyelés szolgálja a friss értékek és tehetségek kiaknázását, felfedezését és cseréjét.
Hogy az öt hét alatt megalkotott színpadi munka mit rejt: siker vagy bukás lesz-e a sorsa, nem tudhatják. Szabó Máté, a rendező és Koltai az egyik Dés-számmal felelt az ezt firtató kérdésre: nincs tuti tipp, mert az élet nem előre levajazott, biztos dolgok sorozata. Nem a filmet emelik a színpadra, hanem önálló alkotást hoznak létre egy hatalmas kultsiker nyomán. Bodor Johanna élő legendának nevezte a mellette iruló-piruló Koltait, aki szerinte annyira inspirálta a fiatalokat a színházban, hogy ezzel már megérte számukra e művel foglalkozni. A szigorúan prózának indult Sose halunk meg változata végül a dalok szárnyán hömpölyögeti szétágazó történetét a szomorú végig. Dés szívét-lelkét beleírta a hangjegyekbe, és mindenki bízik abban, hogy most is évtizedekre ellátja majd a népeket fülbemászó, korszakidéző és megtisztító számokkal.
Szász Judit
Fotó: Szolnoki Szigligeti Színház
Hozzászólás
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Hozzászólások
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
