Világgazdaság - Kelendő a virtuális előadásokra szóló színházjegy
Dátum: 2020. november 17., kedd, 17:13

Kelendő az eSzínház virtuális nézőterére szóló jegy: már a járványügyi korlátozások bevezetése előtt is több mint tízezer jegyet értékesítettek két hónap alatt, a teátrumok bezárása pedig tovább növelte a keresletet - írja hétfői számában a Világgazdaság.

A napilap cikkében olvasható, hogy az ország első hazai fejlesztésű, a szakma aktív bevonásával létrejött előadóművészeti streamingplatformja az eSzínház, amely szeptemberben lépett a piacra. Légrádi Gergely vezető a lapnak elmondta: az eSzínházat az Alapítvány a Színházakért nonprofit szervezet működteti.

Az elsődleges cél nem a pandémia miatti kárenyhítés volt, vagyis nem a színházak túlélését segítő bevételszerzés, hanem a közönségépítés és a színházi előadások rögzítése. Ugyanakkor ma már az eSzínházon keresztül értékelhető mennyiségű bevételhez juthatnak a színházak.

Légrádi Gergely szerint az eSzínház maradt majdnem az egyetlen platform, amelyen keresztül megfelelő minőségben el tudják juttatni a nézőkhöz mind a rögzített, mind az élő előadásokat. A jelen idejű streaming nem visszatekerhető, minden akkor és ott történik, a néző pedig lényegében a színpadról láthatja az előadást, miközben van olyan közvetítés, amikor a néző interaktív módon maga váltogathat két különböző kameraállás között. Az előadások részleteinek finomhangolását a színházakkal együtt végezte el az eSzínház csapata, így olyan szolgáltatás jöhetett létre, amely a film eszköztárával új minőségben képes átadni a színház élményét csetszobával, online közönségtalálkozókkal és folyamatosan bővülő kellékekkel.

A több mint tízmillió forintos beruházással kifejlesztett integrált rendszer streamingplatformot használ, miközben a színházak vagy kiépítették a felvételhez szükséges technikát, vagy bérlik. A virtuális nézőtér megnyitásával a színházak eddig nehezen elért réteget képesek megszólítani, ezért a pandémia után sem állnak le a streameléssel.

Az egyik fő cél, hogy a magyarországi és határon túli előadásokat földrajzi korlátok nélkül el tudják juttatni minden érdeklődőhöz, akár angolul feliratozva is. Az eSzínház eddigi közvetítéseire 25-30 százalékban külföldön élő magyarok vásároltak jegyet, ami azt mutatja, hogy számottevő kereslet van a magyarországi és a határon túli magyar színházak előadásaira külföldön és belföldön is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ