A Valahol Európában című musicalt mutatja be a Csíki Játékszín
Dátum: 2021. május 11., kedd, 12:02

A Valahol Európában című musicalt mutatja be a csíkszeredai Csíki Játékszín Somogyi Szilárd rendezésében - közölte hétfőn az erdélyi színház.

A székelyföldi teátrum évadjának utolsó bemutatója kettős szereposztásban látható május 15-től. A Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter közismert musicaljének bemutatója a Csíki Játékszín történetének a legnagyobb szabású produkciója, hiszen ebből az alkalomból a társulat mellé 31 gyerekszereplő is csatlakozott.

Somogyi Szilárd a Budapesti Operettszínház rendezője, a Csíki Játékszínben az ő nevéhez kötődnek az olyan nagysikerű produkciók, mint az Isten pénze, a Viktória és a Mária főhadnagy. Az előadás koreográfusa Zaiba Anikó, a díszletet és a jelmezeket Bakcsi Kata tervezte.

A Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmforgatókönyve alapján készült musical szívszorító történet a szeretetről, a barátságról, az egymásra figyelésről és a félelem legyőzéséről, ami nem csak háborús időkben jelenthet kemény harcot.

Az előadás a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„ A legmagasztosabb dicsőség sokszor a gyalázatból fakad."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ