Haumann Péter Kossuth-díjas színész 80 éves
Dátum: 2021. május 17., hétfő, 9:45

Haumann Péter Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze május 17-én lesz nyolcvan éves. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Szülei női fodrászok voltak, ő is folytathatta volna a családi hagyományt abban az esetben, ha nem sikerül a felvételije, a szalonjukban már várt rá egy hely. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította. Mindkét helyre jelentkezett, de a színművészetitől előbb érkezett meg a felvételi értesítés, így ide iratkozott be.

1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban, 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd a rövid életű Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt, azóta szabadúszó.

Egyedi orgánumú, sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket arat. Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust, a két és félórás művet súgói segítség nélkül mondta el. A darabot évtizedeken át műsorán tartotta, csiszolta, érlelte, sőt hangoskönyv formájában is megjelent.

Emlékezetes alakítása volt az Állítsátok meg Arturo Uit címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, kiváló volt mint Volpone Ben Jonson darabjában, vagy Albinként az Őrült nők ketrecében. Több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a kivénhedt színházi macska szerepét a Madáchban, a Macskák című musicalben, a darab műsorra tűzésének harmincadik évfordulóján ő is visszatért, és a közönség sokáig ünnepelte. Rendezéssel is foglalkozott, hat darabot vitt színre. A Katona József Színházban szerepelt többek között Harpagonként Moliére A fösvényében, Ibsen Hedda Gablerében és a norvég író A vadkacsájában, Shakespeare Macbethjében, Goethe Faustjában, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk és Borbély Szilárd Az olaszliszkai című darabjában.

Több filmben és számos tévéjátékban is szerepelt, köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok. Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének filmes feldolgozásában. Számára egy-egy film-, tévés-, rádiós vagy szinkronszerep ugyanazt az örömteli izgalmat jelenti, mint a színpad. A könnyű műfajba is kirándult, Kovács Katival együtt vezette a Magyar Televízió Slágertévé című nosztalgiaműsorát, sőt ő maga is dalra fakadt.

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A Halhatatlanok Társaságának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották. Három gyermeke közül Petra és Máté is a színészpályát választotta, velük Moliere A fösvény című darabjának előadásában egy színpadon szerepelt a Pesti Magyar Színházban. Visszavonultan él, de tavaly ő is kipróbálta az online média nyújtotta új lehetőségeket, nappalijában ülve csatlakozott a gyerekeivel közös virtuális kerekasztal-beszélgetéshez.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ