Három premier a Pécsi Nemzeti Színház júniusi műsorán
Dátum: 2021. május 17., hétfő, 16:17

Három premiert tart júniusban a Pécsi Nemzeti Színház: A miniszter félrelép, a Terror és a Godspell című darabok bemutatóját láthatja a közönség - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Az intézmény közleménye szerint elsőként június 5-én Ray Cooney bohózatát, A miniszter félrelép című darabot adják elő a pécsi színművészek Böhm György rendezésében. A főbb szerepeket Györfi Anna, Stubendek Katalin, Darabont Mikold, Vidákovics Szláven és Lipics Zsolt alakítja. A bemutatót követően a produkció a tervek szerint a Pécsi Nyári Színházban is látható lesz.

Bemutatják a Terror című "interaktív bírósági tárgyalást". A Rázga Miklós rendezésben megvalósuló előadáson a színészek - Tóth András Ernő, Józsa Richárd, Köles Ferenc, Illés Alexa, Urbán Tibor és Stubendek Katalin - a közönséget is bevonják a történetbe.

A Harmadik bemutató június 22-én kerül a közönség elé: Stephen Schwartz John és Michael Tebelak Godspell című musicaljét Kéri Kitty rendezi és a Rippl-Rónai Művészeti Intézet harmadéves színművész szakos hallgatói adják elő.

Júniusban még olyan népszerű vígjátékokat is műsorra tűz a színház, mint a Balfácánt vacsorára vagy a Játék a kastélyban, de megtekintheti a közönség A padlást is, amelynek hamarosan a 150. előadása következik.

A színházi előadások kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatók, a 18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérő jelenlétében vehetnek részt a programokon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Van...visszavezető út a fantáziától a valósághoz, s ez - a művészet."
Freud
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ