Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Színházi olimpia - Madách 200 címmel nyílik meg az OSZMI kiállítása a Nemzeti Színházban
Dátum: 2023. április 13., csütörtök, 17:02
Madách 200 címmel nyílik meg vasárnap az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) kiállítása a Nemzeti Színházban a 10. Színházi olimpia keretében; az előadásfelvételekből készült összeállításban Madách Imre Az ember tragédiája színházi adaptációi láthatók.
A 10. Színházi olimpián Madách Imre születésének 200. évfordulóján az OSZMI gyűjteményeiben található előadásfelvételekből, fényképekből, hangfelvételekből készült összeállítást láthatnak az érdeklődők. A tizenöt monitoron vetített válogatásnak Mira János Jászai Mari-díjas díszlettervező látványtervei adnak színházi keretet - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A rendhagyó tárlat látogatói megismerkedhetnek Madách Imre Az ember tragédiája című művének legendás adaptációival, amelyek a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjai - Szinetár Miklós, Vámos László, Ruszt József, Illés István, Kolozsi Béla, Beke Sándor, Lengyel György, Schlanger András, Csiszár Imre, Vidnyánszky Attila, Hudi László, Szikora János, Telihay Péter, Alföldi Róbert, Bodolay Géza, Kerényi Imre, Jeles András és Paál István - műhelyében születtek. A színházi installáció megnyitóját vasárnap 18 órakor tartják a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában. A megnyitón köszöntőt mond Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány elnöke, a kiállítást Bodolay Géza, az OSZMI igazgatója nyitja meg. A tárlat április 16-tól július 1-jéig látható. A kiállításról további információ a www.szinhaz.org és a www.oszmi.hu oldalon található meg. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ A világegyetem elmélet nélkül működik."
Teleki László
|
|