Nyolc bemutatóval készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Dátum: 2023. agusztus 14., hétfő, 10:46

Négy színháztermi és négy felolvasószínházi bemutatóval készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amelynek nézői csaknem ötven előadásból választhatnak majd - közölte az MTI-vel a színház szerdán.

A tizenkettedik évadát kezdő Zenthe Ferenc Színház társulata az eddiginél több saját kiállítású előadást mutat be a színházteremben és a KultPONT Kamarateremben - írták a közleményben.

Hozzátették: célul tűzték ki, hogy a 2023/2024-es évad repertoárjában még vidámabb, még szórakoztatóbb előadásokat kínáljanak, hogy a színház valóban az élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szóljon.

Az évad első premierjét, A főszereplő című kortárs krimivígjátékot szeptember 29-én mutatják be. Ezt A bolond lány című bűnügyi vígjáték és a Házaspárbaj - Az öldöklés istene című fekete komédia követi, majd a Valahol Európában című musical premierjét láthatják a nézők.

A színháztermi bemutatók közül kettőt, A bolond lányt és a Házaspárbaj - Az öldöklés istene című darabot felolvasószínházi változatban is láthatja az új évadban a közönség. A kamaraszínpadon bemutatandó új felolvasószínházi produkciók között lesz még a Kalauz nélkül és a Szása i Szása című darab.

Az új évadtól már helyi, a művészeti életért sokat tevő személyek nevét viseli a teátrum két kamarabérlete. A T. Pataki László Kamarabérletben a már többször bizonyító előadások sorakoznak, míg a Komlóssy Erzsébet Kamarabérletben kizárólag zenés előadásokat láthat a közönség.

A Vertich József Bérletben a már megszokott vidám darabokkal várják a közönséget, és az új évadban is elérhető lesz a népszerű Szabadbérlet, amelynél a felnőtt bérletes előadások közül választhatnak a vásárlók, így állítva össze saját bérletüket.

A közleményben kiemelték, hogy szinte alig emeltek a tavalyi árakon. Mint írták, van olyan bérletsorozat, ahol csak 100 forinttal kerül többe egy színházjegy, mint a múlt évadban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„Jobb egy asszony, mint egy fotel két karja között halni meg."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ