Fennállásának 200. évfordulóját ünnepli a Miskolci Nemzeti Színház
Dátum: 2023. agusztus 21., hétfő, 11:33

Kiállítás, könyvbemutató, díszelőadás és ünnepi koncert várja augusztus 24-én a Miskolci Nemzeti Színház közönségét a teátrum fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából.

Csakúgy, mint kétszáz évvel ezelőtt, most is délután 17 órakor tartják A tatárok Magyarországban (1819) című darab díszbemutatóját, az este pedig egy nagyszabású ünnepséggel zárul Miskolc belvárosában - áll a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A mai Magyarország területének első magyar nyelven játszó kőszínháza kétszáz évvel ezelőtt Miskolcon nyitotta meg kapuit 1823. augusztus 24-én. A bicentenáriumhoz méltóan, nagyszabású ünnepséggel készül a színház és a város ezen a napon. A teátrum a bicentenáriumi szezon nyitóelőadásaként az alapítók emléke előtt azzal tiszteleg, hogy ugyanazt a színdarabot mutatja be, amellyel elődei a teátrumot annak idején megnyitották.

A nagyszínházba érkezők délután először egy kiállítást tekinthetnek meg a teátrum eddigi előadásplakátjaiból a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum gyűjteményéből.

Ezután Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket. A kötetet a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumának alkalmából írta a szerzőpáros, bemutatva a teátrum történelmét.

Kétszáz évvel ezelőtt, délután 17 órakor Kisfaludy Károly művével nyitotta meg kapuit a miskolci színház. Az idén Szőcs Artur rendezésében újból látható A tatárok Magyarországban című darab, a jelenlegi miskolci társulat előadásában.

A tatárok Magyarországban egy ideális világról mesél; a hazafiság, az áldozatkészség és a nagylelkűség drámája.

Az ünneplés lezárásaként este 8 órakor a Szent István téren adnak koncertet a színház egykori és jelenlegi tagjai egy "születésnapi pezsgő party" keretében, amelynek végén a város polgáraival együtt fújják el a színház tagjai a születésnapi torta kétszáz gyertyáját.

Az ünnepség szervezői játékot is hirdettek, amelyről részletes információ a színház Facebook-oldalán érhető el.

A Szent István téri programok létrejöttét a Miskolci Színházbarátok Egyesülete és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ