KIM: Vidnyánszky Attila vezeti a Nemzeti Színházat a vizsgálat végéig
Dátum: 2023. november 14., kedd, 8:34

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója hétfőn benyújtotta lemondását Csák János kulturális és innovációs miniszternek; a direktor a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultáig maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel. Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait - áll a közleményben.

Mint írják, a minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást.

A színház honlapján olvasható szombati közlemény szerint a pénteki Rómeó és Júlia című előadás Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete miatt a második felvonás alatt félbeszakadt.

A rövid időn belül kiérkezett mentősök a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították. A körülményekhez képest jól vannak - olvasható a színház honlapján. Mint írják, a baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van.

A Semmelweis Egyetem hétfőn az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót még aznap megműtötték. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát.

Csák János kulturális és innovációs miniszter vasárnap Facebook-bejegyzésben küldött üzenetet a két színművésznek. "Együttérzésemet küldöm, és mielőbbi gyógyulást kívánok a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művészeinek!" - írta.

Hétfői bejegyzésében azt írta: a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett két színművész állapotáról tájékozódott a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján, ahol Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Bodzay Tamás, a Traumatológiai Klinika vezetője fogadta.

"Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota a szakszerű és magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően folyamatosan javul" - fogalmazott.

Kiemelte: a minisztérium azonnali gyorssegélyt biztosít mindkét művész számára e nehéz időszakban.

"Mielőbbi jobbulást és gyors felépülést kívánok Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak!" - írta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ