István király címmel tart bemutatót a Nemzeti Színház
Dátum: 2024. február 20., kedd, 12:00

Sík Sándor István király című művének színpadi adaptációját mutatja be a Nemzeti Színház március 2-án Berettyán Nándor rendezésében - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Sík Sándor műve az államalapító utolsó napjaira fókuszál, István végső dilemmájára, hogy kire hagyja a koronát: az Árpád-vérből való pogány, de magyar Vazulra vagy a keresztény, de velencei Orseolo Péterre? "A kérdés nemcsak nehéz, de húsbavágó, ma már, több mint ezer év távlatából tudjuk, mekkora tétje lehet az ilyenfajta döntéseknek" - áll az előadás ismertetőjében.

Mint írják, a darab központi kérdése, hogy hogyan tudja az államalapító magyar uralkodó összehangolni a heterogén nemzetet. "Hogyan tud olyan döntést hozni az utódlás kérdésében, amely feloldja az idegenkedést a pogány lelkület és a keresztény normák között, hogy talán mégse kelljen választanunk Kelet és Nyugat közül, hanem össze tudjuk egyeztetni ezt a kétféle, erősen szembenálló identitást?" - olvasható a szinopszisban.

A közleményben Berettyán Nándort idézik, aki szerint ezer évünk nagy kérdése ez. "Nagyon nehéz, mert ősérzete a magyarságnak a megosztottság átka, és ebben a korban, az ezredfordulón is ez a jellemző: megosztott a társadalom, sok etnikum, kultúra keveredik, s egyfajta újraértelmezés zajlik Európában - mindez ismerős lehet nekünk ma is" - mondta.

Berettyán Nándor elmondta: arra törekedtek alkotótársaival - Horváth Márk bábtervezővel, Ondraschek Péter díszlet- és Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel, valamint Berecz István koreográfussal -, hogy a darabnak ne csak szellemes szövege érvényesüljön, hanem a nézők érzékeire is hassanak, ezért a jeleneteket vizuális elemekkel, zenével, tánccal tűzdelt etűdök fűzik össze.

Az előadásban az ősmagyar, szkíta őslélek is megjelenik egy óriásbáb animációban, amely Horváth Márk bábtervező alkotása - írják, hozzátéve: az agancsos alakban a szkíta szarvasábrázolások is visszaköszönnek.

Az előadásban Istvánt Rátóti Zoltán, Gizellát Söptei Andrea, Orseolo Pétert Szabó Sebestyén László, Aba Sámuelt Szarvas József, Vazult Kristán Attila alakítja.

Az előadásról további információ a https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/istvan-kiraly linken érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Aforizmák
„Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ