Négy saját bemutatót tart a Gyulai Várszínház az új évadban
Dátum: 2024. május 9., csütörtök, 16:09

Négy saját bemutatóra készül a Gyulai Várszínház az új, 61. évadban, amely június 28-tól augusztus 17-ig tart - közölte a teátrum igazgatója kedden beharangozó sajtótájékoztatón.

Elek Tibor emlékeztetett, július 11-én lesz 60 éve, hogy megkezdte működését a Gyulai Várszínház Victor Hugo Hernani című darabjának bemutatásával. Azóta is minőségi, minden igényt kielégítő összművészeti programsorozatot igyekeznek kínálni évről évre - tette hozzá.

A 61. évad nyitó előadása a Barcelona Flamenco Ballet Carmen-je, míg a záró darab a Nemzeti Színház István király című előadása. A szezonban látható több mint 40 produkcióból négy saját bemutató lesz - emelte ki Elek Tibor.

Az Ártatlanok (Levelek a Kner család életéből 1938-1946) című felolvasószínházi előadás szövege Erdész Ádám levéltáros által szerkesztett könyv alapján készült, a rendező Hegedűs D. Géza. A bemutatót a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából már megtartották a kamarateremben, de a darabot visszahozzák a nyári évadra is.

Július 22-én a Maladype Színházzal közös Pénelopeia című előadást láthatja a közönség, amely az ismert Odüsszeusz-mítoszt mutatja be női nézőpontból, az otthon maradt feleség szemszögéből, Varga Gabriella főszereplésével.

A Csokonai Nemzeti Színházzal közös produkció Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Erkel és a felkelés című dalos bohóságának a bemutatója lesz július 24-én, amelyet kifejezetten a teátrum felkérésére írtak; bemutatva benne Erkel sakk iránti lelkesedését és a vígoperáit, valamint az 1848. októberi eseményeket.

Augusztus 1-jén játsszák a szintén teljesen saját fejlesztésű darabot, a Matei Visniec drámája alapján készült Bohóc kerestetik darabot Béres László rendezésében. A három idősödő bohócot három erdélyi színész alakítja, így a bemutató az Erdélyi Hét kiemelkedő darabja lesz - jegyezte meg Elek Tibor.

Az igazgató elmondta, három színházi és két zenei fesztivált is rendeznek. Az Erdélyi Hetet hetedik alkalommal hívják életre, ennek során július 29. és augusztus 4. között láthatják a nézők többek között a székelyudvarhelyi színház előadásában a Száll a kakukk fészkére színpadi adaptációját; a Madarak és a Boszorkány című darabokat. A nagyváradi Szigligeti Színház két produkcióval érkezik: A padlással és a Csárdáskirálynővel. Elek Tibor az "évad egyik legfontosabb előadásának" nevezte Viripajev kultikus darabját, az iszlám és a keresztény világ ütközéséről szóló Iráni konferenciát Bocsárdi László rendezésében.

Elmondta, hogy a Shakespeare Fesztiválból átalakított Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválját augusztus 6-11. között rendezik meg; többek között Shakespeare ritkán játszott darabját, a Troilus és Cressidát; Moliére A fösvény; Goldoni Mirandolina, illetve Gogol Háztűznéző című darabját tűzik műsorra.

Hetedik alkalommal szervezik meg a nemzeti klasszikusok életművét középpontba állító programsorozatot, idén Örkény István Napokat, amelyre augusztus 12. és 15. között várják a közönséget. A Macskajátékot Szász János; a Tótékat Vidnyánszky Attila; a Kulcskeresőket Hajdú László rendezésében játsszák; Örkény novelláit Mácsai Pál: Azt meséld el, Pista című estjével idézik meg.

A két zenei fesztivált július 12-én és 13-án rendezik. A Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválra egy kortárs táncszínházi műhely, a Feledi Projekt hozza el Esszencia című produkcióját, amelyen az Oláh Dezső Trió játssza Bartók 15 parasztdalának adaptációját. A további fellépők a Zoord és a Magyarországon egyedüli katalán rumbát játszó MazsiMÓ-GipsyMÓ nevű formáció lesz. A XV. Vár Blues Fesztivál idén Jimi Hendrix Fesztivállá változik, amelyen három zenekar lép fel.

Elek Tibor elmondta: az idén is igyekeznek megszólítani a fiatalabb korosztályt és a zenés darabok kedvelőit is. Előbbiek számára tűzik műsorra egyebek mellett a Kincskereső Kisködmönt, A Pál utcai fiúkat, A padlást vagy a kötelező olvasmányok közül A fösvényt és a Tótékat. A zenés szórakozásra vágyók a Viharsarok Táncszínház feldolgozásában láthatják A szőke ciklont, Hobo Utcazenész című előadását vagy például a Kulcsár Noémi Tellabor táncszínházi produkcióját, a Téli regét.

A teljes műsorkínálat elérhető a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon; a jegyek értékesítése elkezdődött - közölte Elek Tibor.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, a városvezetés és a nézők is nagyra becsülik azt a művészeti koncepciót, amelyet a Gyulai Várszínház megvalósít, utóbbit jól jelzi, hogy évről évre nő a nézőszám.

A teátrum saját produkcióival értéket teremt; a magas minőségi mérce alapján válogatott előadások révén értéket közvetít; továbbá a város imázsának is az egyik meghatározó eleme, fontos turisztikai vonzerő - húzta alá a városvezető.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„ Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság."
Ödön Von Horváth
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ