Június 1-jén kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten
Dátum: 2024. május 22., szerda, 9:52

Június 1-jén kezdődik a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten. A VII. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt 18 társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az elmúlt tíz év során - az építkezéseket, beruházásokat, fejlesztéseket nem számolva - mintegy félmilliárd forintot fordítottak a nemzetiségi színházakra.

Az államtitkár köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a hagyományt újrateremtve immár hetedik alkalommal rendezik meg a találkozót a Nemzeti Színházban.

Kiemelte: június 9-én, amikor szerte Európában választások lesznek, Kicsiny Európa címmel látható előadás a találkozón a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulatának produkciójaként. "Féltjük Európát" - mondta, hozzátéve: bízik abban, hogy Európa megmarad erősnek.

Soltész Miklós az MTI-nek elmondta: az évről évre megrendezett előadássorozat, amelyet idén 12 millió forinttal támogatnak, a nemzetiségek összetartozását mutatja. Megmutatja azt is, hogy Magyarországon mekkora a szerepük. Mindezt egy olyan időszakban, amikor különösen fontos, hogy Európában megmutassuk, a nemzetiségek össze tudnak fogni, békességben tudnak egymás mellett élni - szögezte le.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója kiemelte: büszke arra, hogy otthont adhatnak az eseménynek, és együtt tudnak tenni ezért az ügyért.

Elmondta, hogy az évad során folyamatos vendégei a teátrumnak előadásaikkal a nemzetiségi színházak. Jelenleg közös produkcióra készülnek a Karaván Színházzal és a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel: Gorkij Makar Csudra című művéből, Szarka Tamás zenéjével az Esthajnal című zenés darabot mutatják be.

Kiemelte, hogy a nemzetiségi színházak száma nem csökken, hanem növekszik Magyarországon. Mint mondta, a nemzetiségi színjátszás ügyét európai szinten is fel akarják karolni. A készülő kulturális törvényben is fontos, hogy külön figyelmet fordítsanak a nemzetiségi színházakra - tette hozzá Vidnyánszky Attila, aki elmondta azt is, hogy a találkozót a Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház nyitja majd.

A Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával megvalósuló fesztiválon a nézők évről évre szerb, bolgár, horvát, cigány, görög, örmény, szlovák és német előadásokat láthatnak, nagyrészt anyanyelven, magyar felirattal, emellett workshopok és színészportrék színesítik a programot.

A sajtótájékoztatón Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség alelnöke, a Jelen/Lét Fesztivál főszervezője és Nyári Oszkár, a Karaván Színház igazgatója, a szövetség elnöke, valamint Csasztvan András, a szövetség tiszteletbeli elnöke beszélt a szövetség tevékenységéről és ismertette a találkozó programját.

A résztvevők között lesz a Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház, a Romano Teatro, a Magyarországi Szerb Színház, a Karaván Színház, a Vertigo Szlovák Színház, a Banja Lukai Színház, a Deutsche Bühne Ungarn, az ANI - Budavári Örmény Színház, a Pécsi Horvát Színház, a Cervinus Teátrum, a Szabadkai Népszínház, a Malko Teatro, a Theater Jetzt, az Urartu Örmény Színház, az Amfitheatro, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház, a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata és a Cinka Panna Cigány Színház.

A fesztiválról további információ a https://jelenletfesztival.hu/ címen érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„Megmaradtam bohócnak. Ez sokkal magasabb pozíciót biztosít számomra, mint bármely politikusé."
Charlie Chaplin
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ