Húsz év után tér vissza a székesfehérvári Vörösmarty Színház színpadára a Hegedűs a háztetőn
Dátum: 2024. június 6., csütörtök, 9:02

Húsz év után tér vissza a székesfehérvári Vörösmarty Színház színpadára a Hegedűs a háztetőn című világhírű musical - közölte a székesfehérvári önkormányzat az MTI-vel.

Mint írták, a teátrum 2024/2025-ös évadában Telihay Péter rendezésében lesz látható a darab. Tevjét Egyed Attila, Goldét pedig Váradi Eszter Sára játssza majd.

Idézték Szikora János színházigazgatót, aki szerint idén is változatos műsortervet készítettek, hiszen klasszikusok és kortárs irodalom is szerepel a repertoárban. Jelezte, hogy Szurdi Miklós bérlettel tisztelegnek a Vörösmarty Színház nemrégiben elhunyt, egykori igazgatójának emléke előtt.

Szikora János három darabot is rendez az új évadban: Térey János Nibelung-lakópark című alkotását viszi színpadra, majd rendezésében lesz látható a Benyovszky, a szabadság szerelmese című musical, amelyet Jókai Mór regénye nyomán írt Nagy Tibor Magnus zeneszerző és Bradányi Iván dalszövegíró. Az igazgató harmadik rendezése Shakespeare A windsori víg nők című vígjátéka lesz.

A bemutatók sorát gazdagítja Móricz Zsigmond Úri muri című műve Horváth Csaba rendezésében. Szintén ő viszi színpadra az Amerikai Elektrát, amelynek szerzője Eugene O Neill.

Bagó Bertalan rendezi egy kortárs orosz szerző, Ivan Viripajev darabját a Kozák András Stúdióban: a Részegek szereplői nem az alkoholmámort keresik majd, hanem Istent és a lét értelmét. Bagó Bertalan másik rendezése a Kék róka című darab lesz, amely Herczeg Ferenc halálának 70. évfordulója előtt tiszteleg.

Az új évad "kakukktojása" A mi Rómeónk és Júliánk, amelyben nem profi színészeket, hanem fehérvári diákszínjátszókat láthat a közönség a Pelikán Fészekben, Somos Ákos és Ferenczy Noémi rendezésében.

A következő évadban is folytatódik az Ars Regia bérlet, amely a város különböző kulturális intézményeinek kínálatát foglalja össze. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Cosi Fan Tutte vígoperával várja a nézőket, a Székesfehérvári Balett Színház Parádé címmel mutat be táncszínházi estet, az Alba Regia Táncegyüttes generációkon átívelő műsort kínál, a Vörösmarty Színházat pedig a Ne most, drágám! című vígjáték képviseli a bérletben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„A jó modor azt jelenti, hogy eltitkoljuk, milyen sokat tartunk magunkról, és milyen keveset a többiekről."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ