Több mint százezren látták a Szegedi Nemzeti Színház előadásait
Dátum: 2024. június 6., csütörtök, 9:32

Csaknem 102 ezren látták a most záruló 2023-2024-es évadban a Szegedi Nemzeti Színház saját előadásait - közölte Barnák László főigazgató kedden.

A színész, rendező az évadzárón elmondta, az évad során harmincféle produkciót játszottak, a Nagyszínházban 151, a Kisszínházban 141 előadást láthatott a közönség. A vendégprodukciókkal, koncertekkel együtt az előadások száma 346 volt.

Az intézmény jegy és bérletbevétel 428 millió forint volt, ami jelentős növekedés a pandémiai előtti utolsó teljes, 2018/2019-es évad 247 millió forintos bevételéhez képest. A színház a központi költségvetésiből érkező támogatása 2020 óta változatlan, ez már a bérek és járulékok felét sem fedezi. Az önkormányzat által biztosított többlettámogatás 10 százalékos béremelést tett lehetővé - tudatta az igazgató.

Idén 60 millió forintból korszerűsítették a színház informatikai rendszerét és a lámpaparkot. Az önkormányzat által három év alatt biztosított 600 millió forintnyi támogatásból pedig idén nyáron elindul a Nagyszínház - 140 éves épületének - felújítására - közölte a direktor.

Folytatódott az intézmény országosan is egyedülálló Kooperáló színházpedagógiai programja, melyben több mint hatezren vettek részt. A közoktatási intézményekben 170 foglalkozást tartottak, az évad során két produkciót hoztak létre, melyet kilenc alkalommal adtak elő. A Lázár Ervin program keretében pedig 6510 diák látta a színház produkcióit, így az Időfutárt több mint ötvenszer, A padlást pedig már nyolcvanszor játszották.

A Szegedi Kortárs Balett csaknem 67 ezer néző előtt 105 előadást játszott, ebből harmincötöt Szegeden. A társulat a hazai vendégjátékok mellett 11 európai városban 25 estén lépett színpadra.

Bár a kőszínházi évad a napokban véget ér, június 16-án az Újszegedi Szabadtéri Színpadon már kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programja. A 93 éves fesztivál idei előadásaira már több mint 70 ezer jegyet váltottak, több produkció is telt házas - mondta Barnák László.

A következő kőszínházi évad előbérletezése június 14-ig tart. Az elmúlt napokban már több mint 2400 bérlő újította meg belépőjét.

Az évadzárón adták át az önkormányzat - a társulat szavazatai alapján odaítélt - művészeti díjait: énekkari nívódíjat kapott Farkas-Varga Anna, Vaszy Viktor-díjat és a színház által adományozott tánckari nívódíjat Stefanik Kata tánckari tag, Imre Zoltán-díjat Vincze Lotár táncművész, Makó Lajos-díjat Török Dóra művészeti főtitkár. A Varga Mátyás-díjat Benkocs Sándor portás és Horváth László Zsolt gondnok érdemelte ki. A Szegedi Tudományegyetem közönségdíját Fekete Gizi kapta. A Szegedi Operabarátok Egyesülete az évad énekese díjat Máthé Beátának és Szélpál Szilveszternek ítélte oda. A Szegedi Nemzeti Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon végzett több évtizedes munkájáért Pro Teatro díjat kapott Szabó Károly a díszletgyártó műhely telepvezetője.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ A jóságnak legyen ökle."
Jevgenyij Jevtusenko
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ