Megkezdődött az Országos Színházi Találkozó Kaposváron
Dátum: 2024. június 13., csütörtök, 17:07

Megkezdődött az Országos Színházi Találkozó hétfőn Kaposváron. A szemlén, amelynek házigazdája a Csiky Gergely Színház, egy hét alatt tizenhat előadást láthat a közönség, de számos kísérőprogram is várja az érdeklődőket.

A színház melletti parkban tartott megnyitón Szita Károly (Fidesz-KDNP), a település polgármestere a hazai színjátszás egyik meghatározó városának nevezte Kaposvárt. Szólt arról, hogy a helyi egyetemen színészképzés is zajlik, amire büszke a település, csakúgy mint arra, hogy az Országos Színházi Találkozók újabb sorozatának első állomása lehet.

Felidézte, hogy 2019 óta szüneteltek a találkozók, de a szakma igényelte a folytatást. Mint mondta, Vidnyánszky Attila vetette fel pár éve egy vándorfesztivál szervezésének ötletét, amelynek első állomása Kaposvár lehet.

Az elmúlt öt évben sok vidéki színház újult meg kormányzati támogatással, és a kaposvári volt az első felújított vidéki kőszínház - tette hozzá. "Büszke vagyok, hogy az ötletből valóság lett" - fogalmazott Szita Károly.

Fülöp Péter fesztiváligazgató megnyitó beszédében kiemelte: közel egy éve dolgoznak azon, hogy összeálljon a szemleprogram és a kísérőprogramok. Megköszönte az egész szakmának, hogy az elmúlt évek nehézségei - világjárvány, energiaválság, szakmai belső feszültségek - ellenére képviseltetik magukat a rendezvényen budapesti művészszínházak, határon túli társulatok, vidéki kőszínházak és független társulatok egyaránt.

Beszélt arról is, hogy a fesztivál megszervezésekor a legfontosabb cél az volt, hogy a hosszú évek kihagyása után az első legyen tényleg egy találkozó, a szakma és a színházkedvelők ünnepe. Célként fogalmazták meg azt is, hogy ne csak egy szűk kör, a szemleprogramokra jegyet váltók ünnepelhessenek, hanem az egész város, sőt a régió. Ebben partner lett Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója, akinek köszönhetően balatoni helyszíneken is lesznek előadások, Kaposváron pedig ingyenes programokkal is kedveskednek az érdeklődőknek - mondta Fülöp Péter.

A megnyitót a Fővárosi Nagycirkusz összművészeti produkciói kísérték. A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a fellépő művészek egy összefogásnak köszönhetően vannak jelen. A háború kitörése óta a Fővárosi Nagycirkusz száz ukrán művészt lát vendégül, lát el nap mint nap, és ad nekik munkát - fogalmazott.

A megnyitón elhangzott, hogy a szemleprogramból már csak négy előadásra lehet néhány jegyet kapni, a többi teltházas.

Az OFF-programok között színházi előadások, élőzenei produkciók és táncelőadások is helyet kaptak. A Csiki Gergely Színház mellett lévő parkban családi programok, koncertek és gasztronómiai élmények várják a látogatókat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ