Megtartotta évadzáró társulati ülését pénteken a budapesti Katona József Színház. A teátrum 103 százalékos látogatottsággal zárta a szezont, amelynek középpontjában az új generáció, az elmúlt években szerződtetett fiatal művészek helyzetbe hozása és a fiatal közönség megszólítása állt - olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.
A tervek szerint a jövő évad első premierjét szeptemberben tartják. A Sufni-projekt II. részeként Antal Bálint Sárszeg című produkcióját láthatja a közönség, miközben Jánossy Lajos Itt élet című művét Máté Gábor rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Tarnóczi Jakab Radical relax címen készít előadást a nagyszínpadon. Utóbbi kettő premierje októberben várható.
A bemutatók sora december közepén folytatódik; amíg a Sufni-projekt III. keretein belül Szilvay Máté Oana Hodade Jelenetek a Stuck család életéből című művét próbálja, Bagossy Júlia a Kamrában Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényének adaptációját állítja színpadra.
A naptári év utolsó bemutatóját a Katonában tartják; Ferdinand von Schirach legfrissebb darabját, amelyben vendégművészként Udvaros Dorottya is látható lesz, Székely Kriszta viszi színre.
A tervek szerint az évad második felében, 2025 áprilisában elsőként Fodor Orsolya Virginia Woolf azonos című műve, személye és szövegei nyomán készülő Saját (?) szoba című rendezését láthatja a közönség, szintén a Sufni-projekt III. részeként. Eközben Bíró Zsombor Aurél - Dohy Balázzsal közös koncepció alapján írt - Kivégzés munkacímű darabját Dohy Balázs rendezi a Kamrában. Az évad utolsó premierjeként Ascher Tamás Goldoni Egy nyár munkacímű művét állítja színpadra a Katonában.
A közleményben Máté Gábort idézik, aki elmondta: a Katona 41. évadában kiemelt jelentőséggel bírt az elmúlt években szerződtetett fiatal tehetségek helyzetbe hozása, reflektorfénybe helyezése és a fiatal közönség megszólítása is.
Több nagysikerű bemutató - köztük az EMBTRAG, az Extázis, a Mefisztóland és a Sorstalanság című tantermi előadás - lehetőséget teremtett az új tagok emlékezetes fellépésére, bemutatkozására. Tarnóczi Jakab rendezése, az Extázis egy új, fiatal nézői réteget is be tudott hívni a színházba - emelte ki az igazgató.
Két saját gyártású videósorozat is készült az idén, hogy a közönség jobban megismerhesse a társulat Y-Z generációhoz tartozó művészeit. Az idei Csinibaba Táncdalfesztiválon, több új csatlakozó művész mellett ők is megmutathatták tehetségüket a Budapest Park csaknem 9000 nézőjének.
A színház három játszóhelyén 103 százalékos látogatottság mellett összesen 505 előadást láthatott mintegy 96 ezer néző. Legtöbbször, 164-szer Elek Ferenc lépett színpadra, őt 163 előadással Vizi Dávid, 140 estével pedig Tasnádi Bence követte.
Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat - amelyet Máthé Erzsi színművész huszonegy éve alapított - Elek Ferenc vehette át. A társulat szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat Fullajtár Andrea kapta, a Kedd című előadásban megformált szerepéért.
Mint írják, Horváth Máté marketingvezető öt, Kazimir Annamari kommunikációs referens, videós szerkesztő 11 év után távozik a színházból.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |