Kortársak és klasszikusok a Zsámbéki Nyári Színház idei műsorán
Dátum: 2024. június 18., kedd, 9:17

Június 29-én nyitja kapuit a Zsámbéki Nyári Színház a Zichy-kastély szabadtéri színpadán. A szezonban kortárs és klasszikus darabokkal, 13 előadással, köztük három bemutatóval várják a nézőket.

Itt látható először Háy János és Kollár-Klemencz László KutyaGOló című előadása, a beregszászi társulat Örkény István Tóték című darabjával lép fel, látható a QJÚB formáció Radnóti-előadásának nyilvános összpróbája, valamint Lackfi János Medveles című darabja - emelik ki a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az idei sorozat június 29-én A Kellékes című monodrámával, Kern András játékával indul. Eberhard Streul német rendező, író és zeneszerző darabja Parti Nagy Lajos átiratában látható.

Július 12-én tűzik műsorra Földes László Hobo önálló előadói estjét. A Hármasoltárban annak a három géniusznak állít emléket, akik nagy hatással voltak rá: József Attila, Vlagyimir Viszockij és Jim Morrison.

Irodalom és zene fonódik egybe a Szabó Balázs Bandája július 13-i koncertjén, amelyet a zenekar magyar költőknek szentel. A Csöndkabát című akusztikus, versmegzenésítésekre épülő irodalmi esten a hagyományos zenekari hangzástól eltérően vonósokkal kiegészülve keltik életre kedvenc költők verseit.

Kollár-Klemencz László és Háy János közös barangolásra indul július 14-én Zsámbékon. "Eredetileg egy magazin kérése volt, hogy nézzünk valahogy másképp a világra, mondjuk úgy, mint egy kutya (János) vagy egy ló (Laci). És ez a Laci és János egymás mellett maradt, hogy gondolkodjon sorsokról, otthonról, szerelmekről, teremtésről és pusztításról, életről és halálról" - áll a produkció ismertetőjében. Mint írják, a KutyaGOló az érzelmek közössége, dalok, versek és novellák, sokszor a legfrissebb szövegek bemutatója.

Visky András életregénye, a Kitelepítés zenés felolvasószínházi változata július 21-én érkezik a Zichy-kastélyba a szerzővel, Juhász Annával, Ávéd Jánossal és Vecsei H. Miklóssal a színpadon. Az est középpontjában a szakralitás ereje és a megrendítő személyes élettörténet áll.

Július 28-án látható Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című előadása a Platon Karataev frontembere, Balla Gergely közreműködésével. Az előadás után közönségtalálkozót rendeznek.

Augusztus 3-án Mucsi Zoltán az Egy életem című produkcióban élete legfontosabb történeteit meséli el a közönségnek.

Vecsei H. Miklós A kis herceg című előadását Csorba Lóci, a Lóci játszik frontembere dalokkal kíséri. Az augusztus 11-én látható Seres Tamás rendezte előadásra gyerekeket és felnőtteket is várnak.

A beregszászi társulat Örkény István Tóték című darabját mutatja be Vidnyánszky Attila rendezésében, Trill Zsolttal, Szűcs Nellivel és Tóth Lászlóval a főbb szerepekben. A Gyulai Várszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója augusztus 23-án látható.

Augusztus 24-én Lackfi János Medveles című, zsámbéki koprodukcióban színre vitt darabját láthatja a közönség. Az Őze Áron rendezte darabban Csiby Gergely és Marton Róbert játszik.

Augusztus 25-én a Lányos és fiús apák című produkció szerepel a programban. A Grecsó Krisztián által felolvasott szövegekre apa és fia, Dés László szaxofonon és Dés András ütőhangszereken improvizál.

A QJÚB alkotócsapata Radnóti Miklós születésének 115., halálának 80. és Gyarmati Fanni halálának 10. évfordulóján arra tesz kísérletet, hogy kettejük kapcsolatán keresztül bemutassa a 20. század borzalmai mögött meghúzódó tántoríthatatlanságot, tisztaságot és bátorságot. A Radnóti című darab nyilvános összpróbája augusztus 30-án látható Zsámbékon, Vecsei H. Miklós rendezésében.

Idei évadát a zsámbéki színház Márai Sándor Hallgatni akartam című művével zárja, Hegedűs D. Gézával a színpadon. A mű vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak - írják.

A programokról bővebb információ a Zsámbéki Nyári Színház honlapján található.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ ...inkább az értelmes poklot választom, mint a hülye paradicsomot."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ