Szeptember 24-én vesznek végső búcsút Mihályi Győzőtől
Dátum: 2024. szeptember 2., hétfő, 16:47

Szeptember 24-én, kedden 14:30-kor vesznek végső búcsút Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművésztől Budapesten, a Farkasréti temető művészparcellájában - tudatta a József Attila Színház hétfőn az MTI-vel.

Mihályi Győző 1954. augusztus 19-én született Tiszanánán. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1976-ban végzett Szinetár Miklós osztályában, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött.

1979-től a kecskeméti Katona József Színház, 1980-tól a miskolci Nemzeti Színház, 1988-tól a Radnóti Színház, 1989-től a Nemzeti Színház tagja, 1992 és 1994 között a Nyitott Színház művészeti vezetője, 1991-től a József Attila Színház tagja volt. 1998-tól ismét a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház művészeként tevékenykedett. 2011-től a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, 2014-2024 között elnöke volt.

Művészetét több kitüntetéssel is elismerték, 1990-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2007-ben érdemes művész elismerésben részesült több évtizedes kiemelkedő színészi munkásságáért, 2015-ben megkapta a hódmezőváráshelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, 2024-ben pedig a Magyar Hollywood Tanács Paramount Premium díját.

Mihályi Győző augusztus 27-én hunyt el hetvenéves korában. A József Attila Színház - melynek több mint 20 éven át volt elismert művésze - és a Színházi Dolgozók Szakszervezete is saját halottjának tekinti.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„Azon a napon lettél felnőtt, amikor először nevettél egy jót – önmagadon."
Ethel Barrymore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ