Öt bemutatót tervez az új évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház
Dátum: 2024. szeptember 5., csütörtök, 7:45

Öt új bemutatót tervez a 2024-2025-ös évadban a szombathelyi Bábszínház, három korábban már játszott darab felújításán is dolgoznak, illetve 24 eddigi produkciójukat továbbra is műsoron tartják - közölte az MTI-vel a teátrum szerdán.

Októberben Josef Capek meséje alapján az Újabb történetek a Kutyusról meg a Cicusról című darabot mutatja be a társulat Varga Péter rendezésében, novemberben Rudyard Kipling A magányosan sétáló macska című meséjének bábszínpadra átírt történetét láthatja a közönség Veres András rendezésében.

Jövő év elején mutatják be Szálinger Balázs Királyok könyve - Történetek Szent Margitról című előadását Trifusz Péter rendezésében, márciusban Móra Ferenc A didergő király című meséjét láthatja a közönség Varsányi Péter átdolgozásában és rendezésében, májusban pedig a Mosó Masa mosodája című zenés-bábos kalandozást mutatják be - olvasható a bábszínházi közleményben.

A közlemény szerint a következő évadban megújul a Tamás könyve, az Én a vámpír, és a Szólít a szörny című előadásuk, és változatanul műsoron marad egyebek mellett A fabatkák kertje, A hazudós Egér, a Batu-tá kalandjai, valamint a Fókaszív című előadás.

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház a következő évadban részt vesz Szerbiában a Can Theater Fesztiválon, Erdélyben szeptember 22. és 28. között összesen 40 előadást tartanak, emellett terveik szerint november végéig 14 előadással körbejárják majd a vasi településeket is - tartalmazza a bábszínház közleménye.

A következő évadra öt különböző bérletet hirdettek meg, a vasárnapi előadásokat az Ady téri MMIK épületében tartják meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„Ha kacagok a földi dolgokon, azért van, hogy ne sírjak."
George Gordon Byron
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ