Új otthont kap a szabadkai Népszínház a 2024/2025-ös évadban
Dátum: 2024. szeptember 18., szerda, 9:18

Tavaly elmaradt a költözés, a 2024/2025-ös évadban viszont új otthont kap a szabadkai Népszínház, és mind a magyar, mind a szerb társulat évadkezdését ez tartja lázban - hangsúlyozta Venczel Valentin, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti igazgatója kedden.

A társulatvezető rámutatott, hogy a korábbi megbeszélések szerint már az új - voltaképpen a két évtizede megújuló régi - színházépületben kezdődött volna a teátrum 79. évada, így az oda átvitt előadások adaptációjával várták volna a nézőket, a költözés csúszása miatt azonban másként alakul a repertoár. Az új épületbe költözést követően az első előadás, amellyel a közönséget várják a Bal József rendezésében készült Képzelt riport című musical lesz, amelyet a tavalyi évad végén mutatott be a társulat.

A kialakult helyzet miatt a már repertoáron lévő előadásokat továbbra is az eddigi játszóhelyen, egy korábbi moziteremből átalakított színházban adják elő, új előadásként pedig egy dunaújvárosi produkciót, Barta Lajos Szerelem című darabját mutatják be, amely a szabadkai Népszínház magyar társulatának és a dunaújvárosi Bartók Színház koprodukciójában jött létre korábban. Mivel ez Dunaújvárosban már nem szerepel a repertoáron, a díszletet, a jelmezeket és a kellékeket átszállítják Szabadkára, ahol a magyar társulat játssza tovább az előadást várhatóan novembertől.

A tavalyi évad végén Az atya foga címmel készített közös előadást a Magyarországi Szerb Színház és a szabadkai Népszínház Pataki András rendezésében. Ezt az előadást is bemutatják az ősz folyamán Szabadkán.

Közben a szabadkai Népszínház ad otthont a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának szeptember 28. és október 4. között. Ez a térség egyik legnagyobb múlttal rendelkező színházi szemléje, idén 73. alkalommal szervezik meg. Október végén pedig a délvidéki magyar színjátszás napja köré épülő rendezvénysorozattal várja a szabadkai teátrum a nézőket.

Decemberben kezdődnek meg az új évad első önálló előadásának a próbái, Ödön von Horvát Mesél a bécsi erdő című darabját Nikita Milivojevic állítja színpadra. A bemutató február végén várható. Ezt követően Eszenyi Enikő rendezésében mutatják be William Shakespeare Hamlet című drámáját, amelyhez a művészeti igazgató szerint ideális szereposztást találtak az egyre több fiatal színésszel rendelkező társulatban.

Az évad végén Ricz Ármin szerzői projektjét mutatják be, amely egy új épületbe költöző társulat viszontagságairól szól majd, vagyis voltaképpen a szabadkai Népszínház helyzetére reagál.

A színház az új épületbe költözéssel együtt a személyi állományát is bővíteni szeretné, a műszaki munkatársak számának növelése kulcsfontosságú lenne, emellett viszont a magyar és a szerb társulat 6-6 színésszel bővülne, így tovább folytatódna a társulat fiatalítása. A tapasztaltabb művészek sem maradnának munka nélkül, hiszen a művészeti igazgató a következő időszakban is nagyobb méretű, az egész társulatot megmozgató produkciók bemutatását tervezi.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„Rettenetes, hogy a valóságot nem lehet megismerni a tények miatt."
Rainer Maria Rilke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ