Szeptember 27-én mutatják be a Pekár Gyula regénye alapján készült Kastély kölcsönbe című vígjátékot Radó Denise rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház a nagyszínpadon.
Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, Pekár Gyula regényét Kiss József alkalmazta színpadra, amelyet a rendező némileg átírt.
Radó Denise elárulta: csak kicsit "leporolta" az egykor sokat, de az utóbbi időben nem gyakran játszott darabot; a humort egy-egy helyzetkomikummal megerősítette, egy-egy figurát jobban körvonalazott. "Remélem, hogy a nézők számára így még bájosabb, még szerethetőbb lesz".
A rendező "bűbájos kis darabnak, vérbeli vígjátéknak" nevezte a darabot, amelyben azért minden karakternek megvan a maga tragédiája. A hangulatot szeretné néhány korabeli sanzonnal és dallal "habosítani" - fogalmazott Radó Denise.
A jelmezeket tervező, Jászai-díjas Csík György elmondta, korhű 1930-as évekbeli ruhákat tervez. A nehézséget szerinte az jelenti, hogy a zenés jelenetek szinte "önálló életet élnek, amihez külön ki kell találni az öltözéket". Csík György érdekes feladatnak nevezte a rendező által megálmodott oroszlánszobor megalkotását, "amely egyszer csak megmozdul".
A díszleteket más darabokban, például a tavaly bemutatott A bolondok grófja díszleteinek átalakításával hozza létre Egyed Zoltán.
A történet szerint a dúsgazdag, külföldre szakadt Gruber Menyhért hazatér a lányával Budapestre. Az egész családja szeretne egy kis részt nagy vagyonból, de Gruber résen van: szegénynek adja ki magát. Közben a hajdan szebb napokat látott arisztokrata, Koltay Gábor a fiával Budapesten szórja éppen el a vagyona utolsó pengőit. A két fiatal egymásba szeret.
A főbb szerepeket Csomós Lajos, Csonka Dóra, Papp Barbara, Nagy Róbert, Bozsó József és Lénárt László alakítják.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |