Kezdetét vette az Oscar Wilde Salome című egyfelvonásos tragédiájából, a bolgár Diana Dobreva rendezésében készülő előadás próbafolyamata a Nemzeti Színházban, a produkciót december 13-ától tekintheti meg a közönség - tájékoztatta a teátrum az MTI-t.
"Számomra a Salome egy olyan világról szól, amely még nem áll készen az örömhírre és a hírnökre. Mert az egyetlen hír, amire érdemes várni, az a megváltó megjelenése. A darab fő témái a hit és a szeretet. Örök témák, amelyek különösen aktuálisak napjainkban, az egyre inkább eluralkodó hitetlenség idején" - idézték a közleményben Diana Dobrevát.
A rendező, akinek munkásságát nemrég a francia Művészetek és Irodalom Lovagja érdemrenddel is elismerték, 2023-ban nagy sikert aratott a magyarországi Nemzetközi Színházi Olimpián a Selyem című előadásával, idén pedig az általa rendezett Odüsszeusz című produkció volt a 11. MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) nyitóelőadása - emlékeztettek a közleményben.
Hozzátették: a különleges akusztikai effektek mellett az előadásban elhangzik majd a Miatyánk ősi, arámi nyelvű eredeti formája is. A látványvilág nem a bibliai kort idézi meg, hanem mai viseletek és térhasználat segítségével univerzális, kortalan világot teremt. Az erőteljes vizuális és fényhatásokkal teli térben multimédiás üzenetek és bibliai szövegek jelennek meg - hívták fel a figyelmet.
A rendező több munkatársa is bolgár. A teátrum tájékoztatója szerint a zeneszerző, Petya Dimanova a színészek beszéd- és énekhangja alapján komponálta az előadás zenei anyagát. A produkció hangtervezője Javor Karagitliev. A díszlettervező Mira Kalanova, a jelmezekért Marina Rajcsinova felel. A magyar szöveg alkotója és az előadás dramaturgja Kozma András, asszisztense Herpai Rita.
A főbb szerepekben Martos Hanga, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Berettyán Sándor, Berettyán Nándor, Nagy Mari, Madácsi István és Kovács S. József látható.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

