Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Meghirdették a jelentkezést a 2025-ös szegedi Thealter fesztiválra
Dátum: 2024. december 11., szerda, 16:35
Meghirdették a jelentkezést a 35. Thealter nemzetközi színházi fesztiválra, melyet a tervek szerint jövő július 25. és augusztus 2. között rendeznek meg Szegeden - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.
Az 1991-ben alapított Thealter Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. A fesztivált minden esztendőben nyáron rendezik meg, központi helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga, de láthat a közönség előadásokat a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kisszínházban, a Grand Caféban, illetve a város közterein is. A rendezvényt a műfaji sokszínűség jellemzi: a prózai előadások mellett kortárs tánc és bábprodukciók, részvételi színház, monodrámák, szabadtéri előadások is szerepelnek a programban. A fellépők között hangsúlyos helyet kapnak a fiatalok, a női alkotók, a produkciók közt az aktualitásokra reflektáló kortárs témák. A fesztivál-előadásokat számos szakmai program kíséri, a Theatler kritikusműhelyének fiatal résztvevői minden előadásról beszámolót írnak, a Kritikus szekcióban pedig délutánonként beszélgetések hallhatók az előző nap fellépőivel. A szervezők hazai és határon túli magyar, független színházi társulatok, alkotócsoportok, alkotók jelentkezését várják január 17-ig. Az alkotók olyan előadással pályázhatnak, melyet május 1-jét követően mutattak be vagy jövő május végéig tartják a premierjét. A szervezők kifejezetten várják a kevés szereplős és könnyen utaztatható előadások, valamint részvételi jellegű vagy akár a klasszikus színházi formákon túlmutató produkciók jelentkezését. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik."
Örkény István
|
|