Az Én, Daniel Blake című darabot mutatja be a Radnóti Színház
Dátum: 2024. december 19., csütörtök, 8:10

Az Én, Daniel Blake című darabot mutatja be a Radnóti Színház szerdán. A Ken Loach filmje alapján készült színpadi változat Magyarországon először látható, az előadást Valló Péter rendezi Schneider Zoltánnal a címszerepben.

A Totth Benedek által fordított megrázó dráma cselekménye bár angol közegben játszódik, a történet mégis nagyon ismerősnek hat Magyarországon is - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az Arany Pálma-díjas angol film rendezője, Ken Loach olyan marginalizált helyzetben élő emberek közegét mutatta be, akikkel a politikai döntéshozók a legritkább esetben foglalkoznak, a társadalom szemében pedig láthatatlanok.

A közleményben kiemelik, hogy Valló Pétert, az előadás rendezőjét a darab színpadra állítása során a szolidaritás kérdése érdekelte, valamint az a rendszer, amelyben a tisztességes úton való boldogulás egyre inkább ellehetetlenül.

"Ez a történet a magyar társadalom legfontosabb kérdéséről szól: a szolidaritásról vagy annak hiányáról. Mennyire működik úgy ez az ország, a magyar társadalom, hogy ha valaki bajba kerül, akkor ne érezze azt, hogy elengedik a kezét. Ez szerintem közügy" - idézik a rendező szavait.

Az angol vidéki munkásközegben játszódó történetben a közönség egy özvegy ácsmester küzdelmét követheti végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében: a szívrohama után az orvosa eltiltja attól, hogy dolgozzon, de a hivatal szemében mégis alkalmas a munkavégzésre, vagyis nem érdemel segélyt. Dan egész életében kétkezi munkából élt, most viszont a digitális ügyintézés és önéletrajzírás tudományát kellene elsajátítania. Vesszőfutása közben összesodródik Katie-vel, a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyával. Próbál segíteni nekik a túlélésben, és egyre inkább odaszokik hozzájuk. Kérdés viszont, hogy egy egyre személytelenedő társadalomban miképpen működnek a szolidaritás és a bizalom gesztusai, és mennyire képesek ezek megfordítani emberéleteket.

Schneider Zoltánt is idézik, aki kiemelte: biztos, hogy mindenkiben van egy kis Daniel Blake, hiszen a bürokratikus rendszerrel való harc mindannyiunkat érinti. "Ebben a darabban ráadásul nem is igazi harcról van szó, hiszen a hivatalnokok jót akarnak Dannek, csak közben újabb és újabb zsákutcába küldik, és az élete pedig semmit sem halad előre" - vélekedik a címszerepről Schneider Zoltán.

A színpadon Schneider Zoltán és a lányát egyedül nevelő Katie-t alakító Mészáros Blanka mellett Bata Évával, Porogi Ádámmal és Juhász Tiborral találkozhatnak a nézők, a 12 éves Daisyt Mátyássy Kála Cecília és Reé Rita játssza kettős szereposztásban. Az előadás díszletét Valló Péter jegyzi, jelmeztervezője Benedek Mari, dramaturgja Kelemen Kristóf.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„A siker titka az őszinteség. Ha már ezt is színlelni tudod, befutottál."
Murphy törvénye
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ