Ellinger Edina marad a Budapest Bábszínház igazgatója
Dátum: 2025. január 11., szombat, 7:17

Ellinger Edina marad a Budapest Bábszínház igazgatója a következő öt évben is.

A teátrum a Kulturális és Innovációs Minisztériummal és Budapest Főváros Önkormányzatával közös fenntartásban működik, a kinevezést a kulturális tárca jelentette be - közölte a Budapest Bábszínház pénteken az MTI-vel.

A bábművész, rendező 2020-ben vette át a színház vezetését Meczner Jánostól. Ellinger Edina a Kolibri Színház bábszínészképző stúdiójában tanult, ezt követően vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakának bábszínész tagozatára, ahol 2004-ben végzett Meczner János növendékeként.

Szakmai gyakorlatát is a Budapest Bábszínházban töltötte, diplomájának megszerzése óta a társulat tagja, három évig volt igazgatóhelyettese a teátrumnak. Tizenhat éve tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, jelenleg adjunktus és a bábszínész specializáció felelőse. 2018-ban DLA fokozatot szerzett az intézmény doktori iskolájában.

A közlemény idézte Ellinger Edina korábbi nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy úgy érzi, mostanra kezd beérni a munkájuk gyümölcse.

"Rengeteg energiát beleteszünk a repertoárunk kialakításába, abba, hogyan épüljön fel ifjúsági és felnőtt vonala színházunknak. Egyik célunk az volt, hogy a Budapest Bábszínházat gyermekelőadásaink mellett felrajzoljuk egy másfajta kulturális térképre, a felnőtteknek játszó művészszínházakéra is. Azt érzem, hogy ez sikerült. Összességében elégedett vagyok, ugyanakkor tudom, hova lehet még eljutni. Továbbra is arra törekszem, hogy mindenkiben tudatosítsuk: a bábszínháznak nincsenek határai, ez egy mindenkihez érvényesen szóló műfaj" - fogalmazott az igazgató.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ