Kassán születik újjá a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása
Dátum: 2025. január 15., szerda, 17:07

Kassán születik újjá a budapesti Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása; a kétnyelvű produkciót január 17-én mutatják be, Vidnyánszky Attila rendezésében.

Rómeó családját, a Montague-kat a budapesti Nemzeti Színház művészei, Júliáét, a Capuletteket a Kassai Nemzeti Színház művészei alakítják - olvasható a budapesti teátrum MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A kétnyelvű verziót január 17-én és 18-án láthatja először a kassai közönség. A tervek szerint az előadás 2025 tavaszán a Nemzeti Színházban, a MITEM-en is látható lesz.

A közleményben Andrej ©oth, a Kassai Nemzeti Színház igazgatója kiemelte: fontosnak tartja a nemzetek közötti kulturális együttműködéseket, nagy álma volt, hogy magyar társulattal is kialakuljon kapcsolat. "Fontos, hogy beszéljünk a szerelemről ezekben a nehéz időkben, az egész Európát, mindannyiunkat érintő változások idején, amelyek manipulálnak bennünket, kiüresítik a lelkünket és a hazához fűződő viszonyunkat - fogalmazott az igazgató.

Vidnyánszky Attilát is idézik, aki elmondta: izgalmas munkafolyamat zajlik, amelynek során a magyar színészek segítik szlovák kollégáikat, és viszont. Az előadás címszereplői - a szlovák Janka Balková és a magyar Herczegh Péter - a kétnyelvűség ellenére is megtalálták a közös hangot, akárcsak a többi szereplő.

"Mindannyian reménykedünk abban, hogy a próbafolyamat és maga az előadás arra fogja vezetni a nézőt, hogy nem az esetleges bizalmatlanságok, hanem a közös sikerélmények vezethetnek bennünket egy jobb, élhetőbb jövő felé" - fogalmazott.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Vannak gonosz emberek, akik kevésbé lennének veszedelmesek, ha nem volna bennük semmi jóság."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ