Fiatal színházi alkotók bemutatói Budapesten
Dátum: 2007. február 7., szerda, 7:55
Három produkcióval mutatkozik be a fiatal színházi generáció szerdán Budapesten; Ladjánszki Márta és Gergye Krisztián rendező-koreográfusok egy-egy saját darabbal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés-színész osztálya pedig Mozart Varázsfuvolájával lép színpadra.

Gergye Krisztián rendező-koreográfus Kilencvenkilencperc című darabja a Közép-Európa Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös előadásában látható. Az alkotás ismertetője szerint a tánc mellett színházi és festészeti elemeket is felvonultató darab "folyamatosan változó nézőpontból keresi a lehetőséget az önvizsgálatra".

A Lankadó extázis, Ladjánszki Márta rendező-koreográfus munkája a Soroksári úti Bakelit Multi Art Center színháztermében látható. Az előadás ismertetőjében a művész úgy fogalmaz: „önkitárulkozó, énemben kutakodó állapotok és varázsló szavak mellett leállok a mozgásvariációkkal, és csak vonszolom testem a jelenlevés állapotába..."

A darabban Ladjánszki Márta mellett Garai Júlia, Hód Adrienn, Jarovinszkij Vera, Kántor Kata, Lakat Andrea, Kiss Melinda és Szász Dániel szerepel.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés-színész osztálya a Merlin Színházban mutatja be Mozart Varázsfuvoláját. Az előadás - a produkcióról szóló ismertető szerint - „a műkedvelő egyletek legnemesebb hagyományaihoz nyúl, a művet naiv rácsodálkozással szemléli, ezért friss és nyers erőkkel, teljes zenei és színházi megszólalást ígér".

A vizsgaelőadás alkotói: Ascher Tamás, Harangi Mária, Novák Eszter, Őri Katalin és Selmeczi György.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ