Augusztus elején lesz a Shrek, a musical bemutatója a Margitszigeten
Dátum: 2025. március 10., hétfő, 17:30

A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A József Attila Színházzal közös produkcióban készülő előadás főszerepét Ember Márk és Zöld Csaba alakítja, váltott szereposztásban.

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója a produkció hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a két augusztusi margitszigeti előadás után szeptember 26-tól játsszák a darabot a József Attila Színházban. A népszerű musical nemcsak gyerekeknek szól, hanem a "felnőtt gyerekeknek" is, talán ez a legszebb a darabban - tette hozzá.

Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője felidézte, hogy Nemcsák Károly kereste meg a darab közös, margitszigeti szabadtéri bemutatójának ötletével, amiért köszönetet mondott. Kiemelte: a darab az egész család számára szórakozást nyújt majd.

Emlékeztetett arra, hogy ez a második közös munkájuk a József Attila Színházzal a 2010-es Szegény gazdagok című zenés darab után. Bejelentette, hogy a Margitszigeti Színház Mese bérletet bocsát ki, amelynek egyik fő attrakciója a Shrek, a musical.

Szente Vajk, a darab rendezője kiemelte: a történetnek számos tanítása mellett friss és szemtelen humora van. Hozzátette: az ő feladatuk az, hogy a mesét úgy keltsék életre, hogy akik szerették a rajzfilmet, elégedettek legyenek, de újdonságot is vigyenek a történetbe.

A DreamWorks filmjéből írt musical zenéjét Jeanine Tesori komponálta, a szöveget David Lindsay-Abaire írta. A mű fordítója Galambos Attila és Szente Vajk, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte, a zenei vezető Kéménczy Antal.

A mese musicalváltozatában felcsendülnek az ismert slágerek, az Ő eljön ma még, a Mozdulj rá! vagy a Robban a szívem című dal, és életre kelnek a filmből ismert karakterek - olvasható a produkció ismertetőjében.

Az előadásban Fionaként Tóth Angelika és Horváth Csenge, a Szamár szerepében Veréb Tamás és Blazsovszky Ákos, Farquaad Nagyúrként Fekete Gábor és Fila Balázs látható, a Sárkány szerepét pedig Sári Évi alakítja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ